Az ingatlanos cégek kilátásai nem változtak, a lakosságiak kissé romlottak az első negyedévben

facebook megosztás

Alig változtak az ingatlanfejlesztő és -közvetítő cégek kilátásai az idei első negyedévben, miközben a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások - feltehetően az orosz-ukrán háborútól nem függetlenül - romlottak az előző negyedévhez képest, de alig változtak az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - derül a GKI Gazdaságkutató és a Masterplast közös márciusi felméréséből.    

Idén az első negyedévében az ingatlanokkal foglalkozó cégek következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai alig változtak: az országos és a fővárosi lakáspiaci index értéke egyaránt 10-10 ponttal csökkent az előző negyedévhez viszonyítva.    

Az áremelkedési várakozások erősödtek: a használt lakások ára a következő 12 hónapban 5-6 százalékkal, az új lakásoké 10 százalékkal emelkedhet.    

Budapesten a használt lakások árának növekedésére számít a megkérdezett vállalkozások kétharmada, és ez az arány az ország egészében sem lényegesen kisebb. Budapesten és Kelet-Magyarországon valamivel 6 százalék feletti, a nyugat-magyarországi körzetben valamivel 5 százalék alatti áremelkedés várható a kutatás szerint.    

Az építési-kivitelezési árak várható dinamikus emelkedése az új építésű lakások árát is emeli, a válaszadó cégek 80 százaléka áremelkedésre számít a következő egy évben, ennek mértékét 10 százalékosra tették.    

A lakásbérleti piacon is többségbe kerültek a díjak emelkedésére számítók, a cégek a következő egy évben 6 százalékos emelkedést várnak.    

Az elemzés szerint a lakáspiaci keresletet támogatja a gyermeket nevelő vagy vállaló családoknak szóló kedvezmény-csomag, az MNB zöld lakáshitel programja, és a tovább emelkedő lakossági jövedelmek is - igaz, ez utóbbit a megugró infláció erodálja. Az orosz-ukrán háború a magyar ingatlanpiacot sem hagyta érintetlenül: az ingatlanokkal foglalkozó cégek 53 százaléka szerint alapvetően negatív, 16 százalékuk szerint pozitív hatás várható, további 31 százalékuk szerint a konfliktusnak nincs érdemi hatása.    

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások a tavalyi első negyedévhez képest nem változtak jelentősen. Az idén márciusi felmérésben 84 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg további 180 ezer háztartás szándéka valószínű volt. Tavaly decemberben ugyanez a két érték 95 és 224 ezer volt, tavaly márciusban pedig 72 és 201 ezer.    

A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezéséről, a márciusi kutatásban 101 cég vett részt. Az elemzés a lakossági reprezentatív felmérés eredményeit is tartalmazza. A kutatás 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.

MTI

(Borítókép: Mohai Balázs/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.