Elmarad a hétvégi bajnokijuk

facebook megosztás

Legalább két szempontból is kiemelt történések íródtak a Kiskanizsai Sáskák labdarúgóinak mostani szezonjának legutóbbi heteiben. Szombaton például a bajnoki címre lényegében egyedül kandidáló Teskánd KSE vendégei lettek volna 15.30 órától.

Két és fél héttel azt követően, hogy a Sáska a teskándiakat fogadta a megyei futball első osztályában – elmaradt találkozójukon 7-1 volt oda -, a felek ismét találkoztak volna, ezúttal azonban Teskándon.


Ebben a szezonban László Roland (jobbról) már aligha nézhet farkasszemet a teskándi labdarúgókkal

Fotó: PL

Emellett a kiskanizsaiak nem egy könnyű sorozat végére tehetnek, tehettek volna pontot, hiszen ezek a hetek a két TKSE-találkozó mellett magában foglalta az Andráshida TE, illetve a Csesztreg KSE-vel szembeni összecsapást is. „Egerszeg-külsőn” bele is szaladtak egy hatosba, azt követően, tehát a legutóbbi fordulóban Kiskanizsán viszont bravúros döntetlent (0-0) értek el – kimondottan barátságtalan időjárási körülmények közepette – a csesztregiek ellen. Ilyen előjelek után jöhetett volna a Technoroll Teskánd KSE-nél a vendégeskedés, de az utolsó információk szerint a találkozó elmarad, s az sem biztos, hogy egyáltalán a pótlására sor kerül.

Mindezek ellenére ne menjünk el amellett, mely a legutóbbi körben történt.

Emlékeztető:

Megyei labdarúgó I. osztályú bajnokság, 18. forduló:

Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE (8.) - Femat Csesztreg KSE (2.) 0-0

Kiskanizsa, 30 néző. Vezette: Major.

Kiskanizsa: Szőke R. - Fülöp, Kotnyek, Piecs (Kiss G.), Anger, Petánovics, Ötvös, Dolmányos, Völgyi, Póka, László R. (Abay Nemes). Játékos-edző: László Roland.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.