Kezdődhet a kerékpárszerzon

facebook megosztás

Pénteken és szombaton már igazi tavaszias időjárás várható, így a kanizsai forgalomban is előkerülnek a biciklik. A szakemberek szerint kizárólag a KRESZ-szabályokban előírt, megfelelő felszereltségű kerékpárral ajánlott közlekedni, a hosszú téli állás után pedig érdemes alaposabb ellenőrzés alá vetni a bringákat.

Ötven éve életvitelszerűen biciklizik Jeszenői Csaba. Azoknak, akik most veszik elő a kétkerekű járművüket azt tanácsolja, hogy ahol csak lehet kerékpárúton közlekedjenek és győződjenek meg az alkatrészek hibátlan működéséről. Azt tapasztalja, hogy az elmúlt években az autósok hozzáállása a kerékpárosokhoz nagyon sokat változott, pozitív irányba

Nagyon sok minden változott, azért én több évtizedre tekintek vissza ebben, mert már több mint 50 éve biciklizem. Nagyon sokat változott előnyére a magyar közlekedési morál. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet hova fejlődni, mert azért van még bőven rengeteg rossz tapasztalatunk is, de már jobban odafigyelnek a gyalogosra is, jobban odafigyelnek a kerékpárosra. Sokkal többen is vagyunk kerékpárosok, mint húsz-harminc évvel ezelőtt voltunk – nyilatkozta Jeszenői Csaba.

Elsősorban a gumik, a fékrendszer és a világítóberendezések azok, amiket ellenőriznek a bicikliken ebben a kanizsai kerékpárüzletben. A szervizelésen kívül túrázásra alkalmas ruházatért, csomagtartóért és különböző kiegészítőkért jönnek ide a vásárlók. Kálovics Tamás szerint ebben az időszakban a kereslet egy kicsit mindig megugrik, de a koronavírust követően és az orosz-ukrán konfliktus óta a kínálatuk nem teljes körű.

Szállítási problémák is adódtak a világban, árfolyambeli problémák is adódtak, folyamatos drágulás is van, illetve a különböző országok leállásai miatt is csúsznak a megrendelések. Európa is nagyon sok esetben külföldről vagy Távol-Keletről rendel termékeket és azok a termékek nem úgy érkeznek be. A gyártáshoz nem érkeznek meg az alkatrészek, a gyártó pedig nem tudja időben elkészíteni a terméket vagy leszállítani a terméket és emiatt komoly csúszások is lehetnek – árulta el Kálovics Tamás, a Kanizsa Kerékpárcentrum vezetője.

Az üzletvezető elmondta, hogy bizonyos márkák esetében a vevőknek is feltűnik a hiány, mert egyelőre nem minden terméket tudnak pótolni vagy helyettesíteni.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.