Számos lehetőség közül választhatnak a táborozni vágyó gyerekek

A mese, a fejlesztő, a kézműves és a sporttáborok iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés Nagykanizsán és a környéken a gyerekek részéről a nyári időszak eltöltésére. A napközis táborok szervezőitől megtudtuk, hogy a részvételi díjat elsősorban az ellátás, valamint a különböző foglalkozások alapján határozzák meg. A szülőknek idén átlagosan 15 és 35 ezer forint közötti összeget kell kifizetniük egy gyerek táboroztatásáért.

Sokan már most elkezdtek tájékozódni a táborozási lehetőségekről, hogy időben lefoglalhassák a számukra legkedvezőbbet. Vukman Kornélia gyógypedagógus nyáron több turnusban szervez napközis-rendszerű fejlesztő- és drámatáborokat a 6-10 éves korú gyermekek részére.

– Az induló táboraink közt lesz egy mesetáborunk, fantáziatábor, Harry Potter témára épülő varázsló és boszorkányképző táborunk, azt követően egy űrkalandos. Az augusztusi tábor kimondottan a saját ellátott gyerekeinknek meghirdetett tábor, ez egy kicsit rákészíti a gyerekeket és a megismerő folyamataikat az iskolai terhelésre – mondta el Vukman Kornélia.

A tavalyi táborok sikerén felbuzdulva idén két turnust is indítanak a Mesebőrönd társulat pedagógusai. A gyerekeket Nagykanizsán és Hosszúvölgyön napközis, teljes ellátásos táborokba várják júliusban.

– Mind a két tábornak megvan a tematikája, elárulhatok egy kis kulisszatitkot erről, a kanizsai táborunkat a Négy elem, négy évszak meséire fűzzük fel, mindennapra választunk egy mesét, ehhez népi játékot, népdalokat tanulunk, majd ezt követi egy kézművesség. A hosszúvölgyi táborunk témája idén Hollós Mátyás, az ő meséit, a Mátyásról szóló legendákat fogjuk a gyerekekkel megismerni, és ehhez kapcsolódó játékokkal készülünk – árulta el Tamásné Deme Boglárka pedagógus.

A táborok programjairól és költségeiről a közösségi oldalakon részletes információt találnak.

K.Vi.

(Borítókép: Kanizsa TV)