Az OB I-es Szentes ellen készülhetnek

facebook megosztás

Matematikailag is biztossá vált a Kanizsa Vízilabda OB I B-s gárdájának második helye a táblázaton, így már a Szentes elleni osztályozóra hangolódhatnak a játékosok.

Kanizsa Vízilabda (2.) – VIWA-II. Kerület (9.) 21-15 (5-1, 8-3, 6-6, 2-5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, 24. forduló. Nagykanizsa, 50 néző. Vezette: Duray, Győri.

Kanizsa: Ambrusz – Vass B. 4, Szőke B. 5, Marnitz 4, Szávai 4, Márkus 3, Balaska. Csere: Ajkay-Takács (kapus), Vlaszák, Kaszper, Balli 1. Edző: Regős Áron.

A feladat gyakorlatilag kötelező volt, s a Kanizsa Vízilabda együttese úgy is gyürkőzött neki a találkozónak, hogy gyorsan döntésre viszi a dolgot fővárosi ellenfelével szemben. A második negyedben tovább folytatódott a kanizsai gólgyártás, hogy aztán az utóbbi hetek legeredményesebbje, Marnitz Gergő mellé ezúttal már zárkóztak fel mások is a gólok terén: így tett Szávai Károly, Szőke Benedek, illetve Vass Benedek is. Idővel, persze kissé a lendület alábbhagyott, így az ellenlábas előbb nem hagyta, hogy nőjön a tekintélyes különbség, az utolsó felvonásban pedig még zárkózni is tudtak az így is biztos győztesnek számító Kanizsa Vízilabda ellen.

- Elég foghíjas volt a csapat, mert volt eltiltott, volt vizsgára készülő játékos, illetve a három ferencvárosi, kettős igazolással nálunk játszó srác az ifjúsági bajnokság Final 8-jében szerepelt – értékelt a meccsel kapcsolatban Regős Áron, a nagykanizsaiak trénere. - Ennek ellenére az első két negyedben nagyon jól játszott az együttes, Ambrusz Zsombor kapusunk is remekül védett. Elszenvedtünk egy cserés kiállítást az elején, ezáltal még kevesebben maradtunk, ezért sokat kellett játszani mindenkinek, emiatt a harmadik és a negyedik negyed már nem sikerült jól. Elfáradtunk a végére, heten maradtunk, de szépen helytálltak a srácok. A huszonegy lőtt gól kiváló, a tizenöt kapott viszont nagyon sok. Mindazonáltal ezzel a győzelemmel végérvényesen bebiztosítottuk a második helyünket a bajnokságban, így az utolsó két meccsünk eredményétől függetlenül tudunk már készülni az osztályozóra, a Szentes ellen, amin szeretnénk jól szerepelni.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.