Bajnokként és a bajnok ellen

facebook megosztás

A Ferencváros utánpótlásának otthonában győzött a Tungsram SE férfi, míg a női együttese a listavezető PEAC ellen kapott ki hazai környezetben a kézilabda NB II-es küzdelmei során.

Ferencvárosi TC U23 (7.) – Tungsram SE Nagykanizsa (1.) 22-25 (16-13)

NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 21. forduló. Budapest, 30 néző. Vezette: Bercza, Kis A.

Tungsram: Szabó M. - Kovacsics 2, Füstös 7, Szabó G. 7, Hári 2, Péter 5/2, Sass 1. Csere: Gelencsér (kapus), Kiss G., Balogh P. 1, Szöbölődi. Játékos-edző: Csalló Ádám.

Meg is látszott az immár bajnok kanizsai kézilabda-csapat játékán, hogy gyakorlatilag egy hónapja nem vívott bajnokit, s az első félidőben a védekezésben akadtak időnként fennakadások. Ezen a nem megfelelő teljesítményen hátul tudott javítani a dél-zalai legénység, mi több, a kapusteljesítmény is feljavult, s mindez már elegendő volt ahhoz, hogy a kissé döcögő támadójátékot kiváltsa a zöld-fehérek ellen. A Tungi így várhatja a szezon-záróját szombaton 16 órától a Kanizsa Arénában a Mecseknádasd ellen.

Tungsram SE Nagykanizsa (10.) – PEAC (1.) 16-35 (9-16)

NB II Dél-nyugati csoport női kézilabda-mérkőzés, 21. forduló. Nagykanizsa, 70 néző. Vezette: Ihász, Pápai.

Tungsram: Dudora – Kovács B., Szabó E. 6, Füstös 4, Horváth A. 1, Csivre V. 5/2, Szmodics D. Csere: Tóth V. (kapus), Ács, Andor, Csivre E., Kálovics E., Kovács D., Majoros, Szmodics V. Edző: Baranyai Zsolt.

Az idei szezon bajnokcsapatával találkozott a szezon utolsó előtti fordulójában a Tungsram SE női együttese, ami aztán a találkozó eredményen végül vissza is tükröződött. Az elsődleges szakmai cél a meccsen egyébként úgy szólt, hogy Baranyai Zsolt mindenkinek megfelelő játékidőt tudjon biztosítani. Az sem elhanyagolandó, hogy sérülés nem történt a mérkőzésen, s a kanizsaiak így készülhetnek a záró körre, melyet Balatonbogláron szeretnének győzelemmel emlékezetessé tenni.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.