Egy soros és egy azonnali soron kívüli közgyűlést is tartott ma Nagykanizsa képviselő-testülete

facebook megosztás

 A 2019 óta íródó ciklus óta ma éltek először a városatyák a név szerinti szavazás eszközével. Erre a költségvetési módosításoknál került sor, a Fidesz-frakció végül tartózkodott. Így az ÉVE nem fogadta el a konszenzusosnak hitt megállapodást. Végül a soron kívüli ülésen lett pont az ügy végén, akkor azonban már a polgármesteri keret összege is bekerült a tartalékba.

A köszöntőjében Balogh László rögtön kiemelte: nem számít hosszú ülésre, reméli, a zalaegerszegi testülethez hasonlóan, ők is dönteni tudnak mintegy 40 pontról két óra alatt. Ez végül nem így lett, bár mind a két fél elismerte, előzetesen hosszan tárgyaltak a megszorítási intézkedésekről, amikre a Sberbankban rekedt pénz miatt van szükség. A szavazásnál a Fidesz-frakció tartózkodott, mint utóbb kiderült, ők a teljes egyezséghez inkább a városi cégeket terhelték volna komolyabban, és megítélték volna a felnőtt vízilabdacsapatnak a kért 10 millió forintot. Ezt azonban a többségi frakció nem fogadta el.  

A soron kívüli közgyűlésen Bizzer András bosszúnak minősítette a polgármesteri keret lenullázását, és szerinte az, hogy ők ellenzékben tartózkodnak, egy bevett formula. Fodor Csaba kitért rá, azért kérte a név szerint szavazást, mert a Fidesz oldalán eljátsszák, hogy megvan a kompromisszum, aztán tartózkodnak, majd rohannak a Zalai Hírlaphoz, hogy a csúnya ÉVE milyen költségvetést rakott össze. A módosítás a városi cégektől – például a Via, az Uszoda, a Városfejlesztő és a Médiaház– átmenetileg elvont forrás mellett, döntött arról, hogy a városmarketingre végül 6 millió lesz a 8 helyett, a Dödöllefesztivál 6 millió helyett 8-at kap, a karácsonyi díszkivilágításra 1 millió helyett 0 forint lesz rendelve, míg a Vízilabda Kft támogatása 0 forint, akárcsak a polgármesteri keret, továbbá 600 ezer forintos támogatás jut az Eraklinnak az Utca Tánc Fesztiválra.

Interjúkkal holnapi Híradónkban jövünk, az ülésen történtek követhetők a kanizsaujsag.hu-n Percről percre tudósításunkban, valamint a teljes ülést visszanézhetik a Youtube-csatornánkon.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.