Elképesztő volt a hangulat a Nagykanizsát érintő Giro-szakaszon

facebook megosztás

Megtelt a belváros szurkolókkal, több százan fogadták Nagykanizsán és környékén a Giro d’ Italia mezőnyét. A Balatonfüreden befejeződő szakaszt a brit Mark Cavendish nyerte, míg összetettben a holland Mathieu van der Poel vezet.

Először rendezhetett szakaszt Magyarország a Giro d’ Italia történetében. A harmadik etap útvonala Kaposvárról indult és Nagykanizsát is érintette. A helyi lakosok már órákkal a mezőny megérkezése előtt gyülekeztek az Eötvös téren, ahol kivetítőn követhették a verseny eseményeit. Valter Attila, Peák Barnabás és Fetter Erik személyében három magyar is részt vesz a viadalon, több szurkolónak azonban nemzetközi kedvence is lett az évek során.

– Óriási dolog, hogy három magyar versenyző itt van a világ legjobb kerékpárosaival, tehát ők a kedvenceim. Valter Attilának szurkolok, de a magyarokon kívül nagyon szeretem Vincenzo Nibalit. Ő egy nagy olasz öreg, aki már nyerte ezt a versenyt többször is és idén fog visszavonulni – mondta el Gájer Mátyás.

– Nemcsak a Girót követem nyilván, hanem szinte a Vueltától a nagy eseményekig. Nemrégen volt a trentinói verseny, az egyik kedvencem. Ez gyakorlatilag felér egy szép utazással az embernek, amikor nyomon követ ilyen versenyeket, ezért örülök, hogy itt van – árulta el Fitos József.

Amíg a kanizsaiak a mezőnyt várták, különböző kísérőprogramokon vehettek részt. Különösen népszerűnek számított az oldtimerkiállítás, ahol régi velocipédeket mutattak be, amelyeket a vállalkozó szelleműek ki is próbálhattak.

– A KOKSZ az egy nyolcéves kanizsai egyesület, ezért szerettük volna, hogy az idelátogatók is megismerjenek bennünket, illetve láthatják ezeket a kerékpárokat. Hiszen el fog haladni itt a mezőny, ezek a kerékpárok alakultak ki ezekből a kerékpárjainkból, ők voltak az ősök –  tudtuk meg Dene Tibortól, a Kanizsai Oldtimer Kerékpár Szövetség elnökétől.

Délután fél 3 előtt érkeztek a versenyzők Nagykanizsára. A magyarok mellett a mezőnyben olyan klasszisok szerepeltek, mint a világbajnok Alejandro Valverde vagy a karrierje során minden nagy versenyt megnyerő Vincenzo Nibali. Egy három főből álló bolynak sikerült két és fél perces előnyt kiépítenie, a kanizsai részhajrát végül Filippo Tagliani nyerte.

A szökevényeket a főmezőny a szakasz hajrájára utolérte, és Balatonfüreden végül a brit Mark Cavendish nyerte az etapot. A Giro a mai pihenőnap után kedden Olaszországban folytatódik.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.