Ellenzéki javaslat a Tungsram-csődre: EU-s források lehívása, stratégiai megállapodások újraírása

facebook megosztás

A Tungsram-csoport helyi szakszervezeti vezetőivel tárgyalt Fodor Csaba Komjáthi Imre, Ujhelyi István és Jámbor András kedden Nagykanizsán. A politikusok egyetértettek abban, hogy a kormánynak le kell hívnia az ilyen helyzetekre szóló EU-s támogatást, azonban úgy látják, a Fidesz-KDNP láthatóan nem tesz semmit a bajba jutott dolgozók megsegítéséért.

Április 19-én 49 év után megállt a termelés az Izzó üveggyárában. Akkor már a legoptimistább dolgozók is tudták, nagy a baj. Aztán április végén jöttek a további lesújtó hírek, miszerint megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását a Tungsram, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben. Mint kiderült, ez Nagykanizsán mintegy 700 embert érint. Mindezek előtt már a helyi politikába is begyűrűzött a cég helyzete. Április 28-án Fodor Csaba egy interpellációban kért tájékoztatást, majd a választások előtti nagyüzem utolsó felvonásán, március 23-án az ÉVE frakcióvezetőjének előterjesztése volt a Tungsramról szóló beszámoló. A teljes testület ugyanakkor el sem jutott addig a napirendig, hiszen a Fidesz-frakció Balogh László köszöntője után kivonult az ülésről. A polgármester május 17-ei keltezéssel válaszolt Fodor Csabának az áprilisi kérdésére. Levelében kiemelte: visszautasítja Fodor vádait, miszerint félrevezette volna a nyilvánosságot. Ma már ott tartunk, hogy július elején indul a létszámleépítés első hulláma, elsőként a kisvárdai és a hajdúböszörményi gyár lesz érintett, majd ezt követően jön Nagykanizsa és Zalaegerszeg. Kanizsán egyeztetett kedden Komjáthi Imre is, az MSZP elnökhelyettese már kétszer felszólalt a parlamentben a Tungsram helyzetével kapcsolatban. Emlékeztetett, ahogy a Dunaferr, úgy a Tungsram is stratégiai partnere a kormánynak. Így, ha már ezeket a cégeket sok milliárd adófizetői forinttal támogatja az állam, akkor legyenek munkavédelmi garanciák beépítve a megállapodásokba, amelyek a dolgozókat védik, a tőkével szemben. Ezek jelen pillanatban nincsenek meg, de megpróbálják kihajtani a kormányból. Ujhelyi István kedden még Kanizsán, szerdán már Brüsszelben tárgyalt. A szocialista párt EP-képviselője hangsúlyozta, ha kell, a kormány helyett is dolgozni fog, de nélküle nem tud. Szerinte az Európai Globalizációs Alapból lehívható forrás megfelelő segítséget nyújthatna, hiszen az támogatásokra, képzésekre is fordítható. Hangsúlyozta, a hazai parlamenti eszközökön túl, a kormányzat különböző tisztségviselőit is elkezdi űzni, hajtani a javaslatával. Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője is társult a szocialista politikusokhoz a kanizsai egyeztetésen. Szerinte egészen elképesztő, hogy a válsághelyzetek korát éljük, a kormánynak ugyanakkor még mindig nincs semmilyen intézkedési terve, semmilyen támogatási programja az áldozatok számára. A fontossági sorrendet ő is akképpen jelölte meg, hogy a stratégiai megállapodásokat újra kell kötni és azonnal az EU-hoz kell fordulni. Kiemelte, hogy a probléma súlyosságát még tovább fokozza, hogy a nagykanizsai gyárban is sok az 50 év feletti dolgozó, akik számára tulajdonképpen nincs állami segítség. Úgy látja, a kormány jelenlegi megállapodásai nem szólnak másról, minthogy idehívják a nyugati tőkét. De a sorakozó válságokban ez egyben azt is jelenti majd, hogy egyre több pénzt fizetünk a nagytőkének, majd egyre lejjebb nyomják a munkavállalók bérét, s a dolgozók munkafeltételeit. Hangsúlyozta: hosszú távon ilyen módon nem lehet egy országot építeni, s nem lehet egy országot kormányozni.

Jámbor utolsó mondata a negyedik Orbán-kétharmad tükrében elég visszásan hangozhat, bár arról még megoszlanak az elemzői vélemények, hogy miként hathat később az egyre erősödő inflációs válság a kormány népszerűségére. Bár szándékosság aligha van a kettő között, de szinte teljesen egyidőben adott ki közleményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium az ellenzéki potentátok kanizsai szereplésével. Az ITM közléséből kiderül, hogy a kormányhivatalok közreműködésével személyre szabott, álláskeresést ösztönző juttatást kaphatnak a Tungsram-dolgozók. Az érintettek – igény esetén – a felmondási időszakban vehetnek részt képzéseken, hogy még jobb eséllyel találjanak új munkát. Másnap – szerdán – Cseresnyés Péter összehívott egy sajtótájékoztatót, amelyre a Kanizsa Médiaház nem kapott meghívást. A közösségi oldalán és más médiaplatformokon megjelent hírek szerint az ő közbenjárásának köszönhető, hogy a minisztérium biztosít forrást az elbocsátottak támogatására. A képzések mellett az országgyűlési képviselő azt is kiemeli, hogy ő és Balogh László számos kanizsai cég vezetőjével egyeztetett az ügyben. Szintén velünk nem közölt információk szerint júniusban meg is tartják az első állásbörzét az érintett tungsramos dolgozóknak.

Mikó-Baráth György

Fotó: Horváth Zoltán

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság május 20-án megjelent lapszámában olvasható. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.