Elutaztak

facebook megosztás

A versenykiírás alapján NB II-es tagságát már megőrző Nagykanizsai Futsal Club Dunaújvárosba látogatott, jórészt a fiataljaival.

Dunaújváros Futsal (10.) – Nagykanizsai Futsal Club (9.) 10-0 (3-0)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, alsóházi rájátszás, 8. forduló. Dunaújváros, 50 néző. Vezette: Hartung (Fehérvári, Topálszki). G.: Kovács K. (5., 27.), Boldizsár (11.), Villám (17.), Godslove (22.), Kiss P. (26., 36.), Csányi D. (29.), Ivacs (31.), Gubits (38.). Kiállítva: Perjési, illetve Millei (mindketten a 19. percben).

NFC: Szőke R. - Takács D., Németh M., Bölcz, Millei. Csere: Szollár. Sportigazgató: Várhidi Péter.

Roppant szűk kerettel, játékosai között ráadásul felnőtt szinten néhányan még kevesebb tapasztalattal rendelkező utánpótlás-korúval kerekedett fel a kanizsai csapat a dunaújvárosi NB II-es futsal-meccsére. A kapus Németh Marcell ezúttal a mezőnyben is bizonyíthatott, idővel pedig - a jegyzőkönyv alapján - a meccs 19. percében egy páros kiállítást követően tovább szűkült a Nagykanizsa variációs lehetősége, a hazaiak pedig kedvükre szerezhették az további góljaikat.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.