Hamarosan nyári szünet – kezdődhet a táborozás

facebook megosztás

A mese, a fejlesztő, a kézműves és a sporttáborok iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés Nagykanizsán és a környéken a nyári időszak eltöltésére. A napközis táborok szervezőitől megtudtuk, hogy a részvételi díjat elsősorban az ellátás, valamint a különböző foglalkozások alapján határozzák meg. A szülőknek idén átlagosan 20 és 35 ezer forint közötti összeget kell kifizetniük egy hétre, egy gyerek táboroztatásáért.

Sokan már most elkezdtek tájékozódni a táborozási lehetőségekről, hogy időben lefoglalhassák a számukra legkedvezőbbet. A közösségi oldalakon már hirdetik az idei lehetőségeket, folyamatosan telnek be a meghirdetett gyerektáborok. A városban több szervezőt is megkérdeztünk milyen programokon, mennyiért vehetnek részt a gyerekek. Vukman Kornélia gyógypedagógus nyáron több turnusban szervez napközis rendszerű fejlesztő- és drámatáborokat a 6-10 éves korú gyermekek részére. - Az induló táboraink közt lesz egy mesetáborunk, fantáziatábor, Harry Potter témára épülő varázsló és boszorkányképző táborunk, azt követően egy űrkalandos. Az augusztusi tábor kimondottan a saját ellátott gyerekeinknek meghirdetett tábor, ez egy kicsit rákészíti a gyerekeket az iskolai terhelésre – mondta a gyógypedagógus. A tavalyi táborok sikerén felbuzdulva idén két turnust is indítanak a Mesebőrönd társulat pedagógusai. A gyerekeket Nagykanizsán és Hosszúvölgyön napközis, teljes ellátásos táborokba várják júliusban. - Mind a két tábornak megvan a tematikája. A kanizsai táborunkat a Négy elem, négy évszak meséire fűzzük fel, minden napra választunk egy mesét, ehhez népi játékot, népdalokat tanulunk, majd ezt követi egy kézművesség. A hosszúvölgyi táborunk témája idén Hollós Mátyás, az ő meséit, a Mátyásról szóló legendákat fogjuk a gyerekekkel megismerni, és ehhez kapcsolódó játékokkal készülünk – tudtuk meg Deme Boglárka pedagógustól. Évről-évre népszerűek az állatos táborok. Horváth Renáta a bacónaki hegyen lovas tábort és barangoló tábort is szervez 2-2 turnusban. A programok között természetjárás, a tanyasi állatok megismerése szerepel, de a lovak ápolását is megmutatják a gyerekeknek. Tánc tábor is indul Nagykanizsán, Szécsényiné Kápolnás Edina a SZKES tánccsoport vezetője minden táncolni szerető gyereket vár az idei táborában. A programok között strandolás, mozizás és tánc tanulás is szerepel. A tábor végén a gyerekek bemutatót tartanak szüleiknek, a hét alatt megtanult táncokból. Paksy Tímea a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy idén 2 gyerektábort is szerveznek a vízi sport iránt érdeklődő gyerekeknek. A felsorolt táborokon túl úszótábort, konyhafőnök tábort, horgásztábort is kínálnak a gyermekeknek, de az oktatási intézményekben ingyenes, tematikus Csodaszarvas táborokkal is várják a diákokat. A Csónakázó-tónál nemrég felújított Zöldtábor pedig valószínűleg idén is megtelik gyermekzsivajjal.
 

Kozma Viktória        

(fotó: Kanizsa TV archív)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata elolvasható a Kanizsa Újság május 6-án megjelent számában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.