Hetedszer indul a Családi Portaprogram Letenyén

facebook megosztás

Tájékoztatót tartottak a helyi lakosoknak a Családi Portaprogramról Letenyén. A határmenti város önkormányzata már hetedik alkalommal nyújtotta be a pályázatát a támogatásra.

Az előző években nagyon népszerű volt a program a letenyeiek körében, és ahogy az Kanizsa Televízió felvételein látható: idén is sok érdeklődő vett részt a tájékoztatón. Mikóné Farkas Ildikó, a település alpolgármestere az eseményen ismertette a pályázat négy elemét: kisállattartás, gyümölcsöskert kialakítása, kiskerti program, valamint a porták növénytelepítéssel történő rendezése és tisztántartása szerepel a tervben. Akik részt szeretnének venni a programban, ők a hivatalnál adhatják be a kérelmüket, az önkormányzat a későbbiekben, a helyi televízióban, illetve a hirdetőfalon teszi közzé, ha erre lehetőségük lesz a lakosoknak.

– A Portaprogramot hogy miért szeretnénk az idén megvalósítani? Azért, mert egyetértünk azzal a céllal, amellyel a pályázat kiíródott, hogy az emberek életminőségét javítsák és eljussunk arra a szintre, hogy az emberek ezekkel az eszközökkel önellátóvá váljanak, vagyis előteremtsék azokat a javakat a kisállattartással, amelyek a háztartásban az életminőségüket javítani tudják – mondta el Mikóné Farkas Ildikó, Letenye alpolgármestere.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.