Jelentősen nőtt a tartalékkal nem rendelkezők aránya

facebook megosztás

A megtakarítással nem rendelkezdők aránya egy év alatt 9 százalékponttal emelkedett, és elérte a 40 százalékot, a könnyen pénzzé tehető értéktárgyak pedig előtérbe kerültek - állapította meg a BÁV Zálog áprilisi országos reprezentatív kutatása, amelynek eredményéről kedden tájékoztatták az MTI-t.    

A közleményben kiemelték: a legtöbb megkérdezett esetében a meglévő megtakarítások csupán néhány hónapra elegendőek.     

A megkérdezettek közel 70 százaléka úgy érzi, hogy az áremelkedések jelentősen rontják anyagi helyzetüket, 10-ből 8 válaszadónál pedig a fizetés nem követi az infláció növekedési ütemét.     

Míg tavaly például a válaszadók 15 százaléka tervezett gépjárművásárlást, addig idén ez az arány már csupán 5 százalék volt - mutattak rá. Hozzátették, hogy 2022-ben sokan inkább újratervezik a költéseiket, és elhalasztják a nem létfontosságú kiadásaikat, például a nyaralást.    

A felmérés szerint átrendeződött a megtakarítási formák népszerűsége: a bankbetétet választók aránya 9 százalékponttal 20 százalék alá csökkent, az államkötvények és részvények kedveltsége egy év alatt megfeleződött. Abban nincs változás, hogy a válaszadók egyharmada tartja spórolt pénzét készpénzben.    

A zálogpiaci társaság felhívta a figyelmet arra, hogy az értéktárgyak rendkívül népszerűek; a válaszadók 19 százaléka rendelkezik adott esetben pénzzé tehető ékszerrel, nagy értékű karórával, műtárggyal vagy például az egyre népszerűbb befektetési célú aranytömbbel.    

Dandé Imre, a BÁV Zálog üzletágigazgatója a közleményben elmondta: az 500 ezer forint alatti kölcsön felvételét tervezők 28 százaléka zálogkölcsön felvételében is gondolkodik.

MTI

(Borítókép: shutterstock.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.