Koncentráltan újabb döntetlen

facebook megosztás

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság legutóbbi fordulójában az utóbbi hetek sikertelen találkozói, vagy éppen meccs-elmaradás miatt talán nem a legjobb hangulat uralkodott a Kiskanizsa együttesénél, hazai környezetben azonban javítani tudtak a Zalalövő ellen a megszerzett döntetlennel.

A 18. fordulóban a Csesztreg ellen elért 0-0-s döntetlen után ezúttal a Szalai-Edelholz Zalalövői TK ellen mérkőzött úgy a Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE, hogy egy pont lett a jutalma.


Miként azt egy tavaly márciusi, lenti kép is illusztrálja, ha Piecs László (17) büntetőt végezhet el, azt nagy százalékban gólra is váltja

Fotó: PL

Ugyan a vendégek szereztek vezetést a mérkőzés 15. percében, ezt azonban Piecs László büntetőből ki tudta egyenlíteni a 62. minutumban. A Kiskanizsa a tabella tizedik helyén áll és szombaton 16.30 órától a Zalakomár vendégei lehetnek.

Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság, 22. forduló:

Kiskanizsa (10.) – Zalalövő (5.) 1-1 (0-1)

Kiskanizsa, 50 néző. Vezette: Kiss N.

G.: Piecs (62. - 11-esből), illetve Horváth D. (15.)

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.