Közeleg a strandszezon – Még nem késő elkezdeni edzeni

facebook megosztás

Tudatos táplálkozás és rendszeres testmozgás mellett még nincs veszve a strandszezon. Mezei Viktor személyi edző szerint nem csak az alakon, de a magabiztosságon is sokat javít a megfelelő életmód. A szakemberek szerint néhány hét alatt is látványos eredményeket lehet elérni. A szándék úgy tűnik sokakban megvan, hiszen a megkérdezett kanizsai edzőtermekben jelentősen megnövekedett az új vendégek száma az utóbbi hetekben.

– Csodát ilyen rövid idő alatt nem lehet tenni, de még mindig nem késő elkezdeni a sportolást és az életmódváltást – fogalmazott Mezei Viktor.

Az edző a fehér lisztes, cukros ételek elhagyását, több zöldség fogyasztását, valamint a napi testmozgás bevezetését javasolja. Mint mondta: pár hét kitartás után az emberek saját magukon már tapasztalhatják a fejlődést, később pedig a környezetükben élők is észreveszik a változást.

– A tudatos táplálkozás, illetve a testmozgás együttes használata, ha ezeknek az arányára odafigyelünk és szakértő segítségét kérjük, akkor lehet látványos eredményeket elérni. Itt is nagy mértékben függ attól, hogy milyen az alapkinézetünk, a genetikánk és ahhoz kell összerakni egy adott étrendet vagy egy adott mozgásformát – mondta el Mezei Viktor a Victory Fitness személyi edzője.

A kardiógépek egész héten foglaltak ebben a kanizsai konditeremben, de a súlyzós és funkcionális területet is sokan keresik Belső Péter szerint. A létesítmény tulajdonosától megtudtuk, hogy elsősorban a fiatalabb, tizenéves korosztályból érkeztek hozzájuk új belépők az elmúlt napokban.

– Biztos benne van az, hogy most jön a nyári időszak, tehát jól akarnak kinézni a parton. Én úgy gondolom, hogy az utóbbi években a sport, a konditerembe járás sokkal általánosabb lett. Emiatt is gondolom azt, hogy a Covid után egy jóval nagyobb ugrás következik, hogy a konditerembe járók számát tekintve – fogalmazott Belső Péter, a Metroflex tulajdonosa.

Belső Péter azt reméli, hogy a látogatók lelkesedése a strandszezon beindulását követően, a nyári hónapokban is kitart. 

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.