Közös ellenőrzés Egerszegen: 92 gépjármű, 11 intézkedés

facebook megosztás

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei és a Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának munkatársai 2022. május 12-én, Zalaegerszegen egy közös akció keretében ellenőrizték a járműveket; melynek fő célja a közúti forgalomban résztvevő járművek műszaki állapotának vizsgálata volt a közlekedési balesetek megelőzése érdekében.

A mobil műszaki vizsgaállomáson végzett komplex ellenőrzések során a szakemberek a járművek teljes műszaki átvizsgálását elvégezték, amely kiterjedt a fékek, futóművek valamint a gumiabroncsok  állapotára, a világító és fényjelző berendezések működésére.

A közös akció során a szakemberek összesen 92 gépjárművet vizsgáltak át, amelyből 2 esetben műszaki vizsgára való berendelésről intézkedtek, továbbá 1 gépjármű műszaki érvényességét alkalmatlannak találták és a helyszínen érvénytelenítették.

Az ellenőrzés során az egyenruhások összesen három járművezetővel szemben közigazgatási eljárást indítottak, három sofőrrel szemben helyszínbírságot szabtak ki, valamint kettő esetben pedig figyelmeztetéssel éltek- közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.