Lényegében teher nélkül

facebook megosztás

A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 36. fordulójában az FC Nagykanizsa együttese vasárnap 17 órától a már biztosan harmadik VLS Veszprém gárdáját fogadja az Olajbányász-stadionban.

Ősszel a kanizsaiak betegségek miatt nem a legjobb előjelekkel készülhettek arra a mérkőzésre, melynek keretében már az akkor is a táblázat harmadik helyén álló veszprémiek nyertek biztosan 4-1-re – a körülményeket tekintve egy totálisan ködbe burkolózó találkozón.

- Nem foglalkozunk azzal, mi történt akkor, hogyan és miként voltunk kénytelenek akkor kiállni a bajnokira – fogalmazott Gombos Zsolt, a kilencedik FC Nagykanizsa vezetőedzője. - Ugyanakkor annak ellenére nézünk roppant nehéz meccs elé, hogy lényegében már mindkét gárda teher, nyomás nélkül futballozhat. Ők lényegében bronzérmesek, mi pedig kiesni már nem tudunk. Az érdi meccsünk megmutatta, illetve az Érdi VSE után kicsit már felszabadultabban is mérkőzhetünk, bár az nem túl örömteli hogy Béli Milán sérülése kiújult, igaz, amúgy is öt sárgás lenne. A mérkőzéssel kapcsolatban összességében azt lehet elmondani, hogy egy roppant nehéz ellenféllel szemben vívhatunk úgy egy háromesélyes találkozót, hogy hazai pályán szeretnénk hatványozottan bizonyítani, s ez pontban, de inkább pontokban is mutatkozzon meg.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.