Magyarországi ikerkutatás - A koszorúér-betegségek egészséges életmóddal megelőzhetőek
Az egészséges életmód akár már gyermekkortól kezdve fontos szerepet játszhat a koszorúér-betegségek elkerülésében - derült ki egy 98 ikerpár bevonásával, Magyarországon végzett kutatásból, amelynek során a Semmelweis Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak, hogy a környezeti hatások jelentősebben befolyásolhatják az úgynevezett nem meszes plakkok formálódását, mint a genetikai tényezők.
Mint a Semmelweis Egyetem honlapján közzétett beszámolóban olvasható, a koszorúér-betegségek kialakulásában a környezeti és genetikai tényezőknek is szerepük van. A Semmelweis Egyetem klinikusai vizsgálatuk során azt találták, hogy a környezeti hatások jelentősebben befolyásolhatják az úgynevezett nem meszes plakkok formálódását, mint a genetikai tényezők. Ezek a puha plakkok veszélyesebbek, mint az időben később kialakuló meszesek, mert nagyobb eséllyel repedhetnek meg, heveny érelzáródást és szívinfarktust okozva - írják.
A koszorúér-betegségek kialakulásának okát vizsgáló, a Circulation: Cardiovascular Imaging című szaklapban megjelent kutatásban összesen 98 magyar ikerpár (120 egypetéjű iker és 76 azonos nemű, kétpetéjű iker) vett részt. Az ikrek 45-65 év közöttiek voltak, és 63,3 százalékuk volt nő.
A cikkben idézik Maurovich Horvat Pált, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatóját, a kutatási projekt vezetőjét, aki elmondta: a korábbi kutatásokból már tudható volt, hogy a genetikának erős befolyása van az érszűkületet okozó meszes plakkok kialakulására, viszont a nem meszes lerakódások örökölhetőségéről kevesebb adat áll rendelkezésre. A mostani vizsgálattal az volt a céljuk, hogy értékeljék a genetikai és a környezeti hatások szerepét a meszes és nem meszes lerakódások kialakulásában szív-CT-vizsgálat segítségével felnőttkorú ikerpárok körében, akiknek a kutatás kezdetekor nem volt ismert koszorúér-betegségük.
Az ikerpároknak a vizsgálatokon kívül egy részletes kérdőívet is ki kellett tölteniük, amelyben egyebek mellett családi hátterükről és életmódjukról is kérdezték őket - például, hogy hol nőttek fel, hogyan táplálkoztak gyermekkorukban, milyen betegségeik voltak a szüleiknek, dohányoznak vagy sportolnak-e.
A koszorúér-betegségek kialakulásában jelentős szerepet betöltő lerakódások (plakkok) kétfélék lehetnek: nem meszes (puha/zsíros) plakkok, amelyek általában az érszűkület kezdeti fázisában jelentkeznek, és ezek alakulhatnak az idő előrehaladtával meszes, stabil plakkokká - magyarázta a beszámolóban Drobni Zsófia, a közlemény első szerzője.
A Semmelweis Egyetem kutatói azt találták, hogy a nem meszes plakkok kiterjedését elsősorban környezeti faktorok határozzák meg: a kialakulásban a közös környezeti tényezőknek (családi, szociális háttér) 63 százalékos, az egyéni környezeti tényezőknek (étkezés, dohányzás, sportolás) pedig 37 százalékos szerepe volt. Ezzel szemben a meszes plakkok kialakulását az öröklődés befolyásolhatja erőteljesebben (az elmeszesedés mértékét 58 százalékban, míg a meszes plakkok térfogatát 78 százalékban határozták meg genetikai tényezők).
Tárnoki Dávid László, radiológus, egyetemi docens, aki ikertestvérével együtt kutatóként vett részt a projektben, kiemelte: eredményeik azt sugallják, hogy a nem meszes plakkok kialakulásában nagyobb szerepe lehet az egyéni környezeti tényezőknek, az életmódnak, mint a meszes lerakódásoknál. Ez arra utal, hogy a koszorúér-betegségek megelőzésére már egészen fiatalkorban érdemes figyelmet fordítani.
A beszámoló szerint a kutatás során több érdekességet is megfigyeltek a szakemberek. Az egyik egypetéjű ikerpár esetében például, akiket gyermekkorukban szétválasztottak, és csak 47 évvel később találkoztak újra, kiderült, hogy egymáshoz nagyon hasonló életkorban, egy éven belül volt szívinfarktusuk, ami a genetikai hajlam teóriáját erősíti a meszes plakkok esetében.
Az ikervizsgálatok a Semmelweis Egyetem Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinikáján zajlottak néhány évvel ezelőtt. Az elmúlt években a munkacsoport több elemzést is publikált európai, amerikai és hazai kongresszusokon és angol nyelvű szaklapokban. A jelenlegi tanulmány, amely a közelmúltban jelent meg az Amerikai Szívtársaság vezető szaklapjában, nemzetközi szempontból is jelentős, mert az úgynevezett klasszikus ikerkutatások során elsőként alkalmaztak célzottan szív-CT-vizsgálatot, ami sokkal megbízhatóbb eredményeket alapozott meg, mint az eddig használatos kórlap- és klinikai adatelemzések - olvasható a közleményben.
MTI
(Borítókép: shutterstock.com)
A rovat további hírei: Színes
Segítheti az epigenetika a cukorbetegség megelőzését és gyógyítását?
2023. okt. 2. 11:50A cukorbetegség rengetegféleképpen kialakulhat: gyakran genetikai úton öröklődik, de génektől függetlenül is megjelenthet: fakadhat túlsúlyproblémákból, mozgásszegény életmódból, egészségtelen étrendből vagy az életkorból.
A nyelvek európai napja
2023. szep. 29. 16:40Többnapos programmal készültek a Nyelvek Európai Napjára a Thúry György Technikumban. A diákok ma az immáron hagyománynak számító Idegen nyelvi Versmondó Fesztiválon vettek részt.
Túrák a világnapon
2023. szep. 29. 15:47Városnéző túrákkal ünnepelte a Turizmus világnapját a nagykanizsai Tourinform iroda. A pénteki eseményen a kanizsaiak a belváros szobrairól bővíthették tudásukat.
Férfiak ünnepe a VOKE-ban
2023. szep. 29. 15:32A férfiakat ünnepelték csütörtökön a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjai az év folyamán számos, vidám rendezvényt tartanak, ezek közül az egyik szinte egyedülálló a városban, ez pedig a férfinap.
Szív világnapja - Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét
2023. szep. 29. 10:40A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy családtagjainkról, gyermekeinkről, szerelmünkről és barátainkról gondoskodunk, szervezetünk motorjának, a szívünknek is jár az odafigyelés és a gondoskodás. De hogyan járulhatunk hozzá szívünk egészségének megőrzéséhez?
Ünnepeljük együtt a világ egyik legnépszerűbb italát! - Szeptember 29. a kávé világnapja
2023. szep. 29. 05:00Nem lehet pontosan tudni, ki itta a világ első kávéját. A legenda szerint egy pásztor észrevette, hogy a kecskéi nagyon felélénkültek, miután lelegelték egy bizonyos cserje bogyóit. Ő is szedett arról a bokorról, forró vízbe dobta a bogyókat és megitta a főzetet, az első kávét. Gyakorlatilag az eljárás a mai napig ugyanez, persze kicsit másképpen.
Egyre népszerűbb a zártkerti övezet
2023. szep. 28. 16:48Csökkennek az ingatlanárak Nagykanizsán. Az energiaválság és az infláció hatása a lakáspiacon is érezhető volt az elmúlt években, azonban további emelkedésre nem kell számítani. A megkérdezett szakértő hangsúlyozta, jelentős visszaesés várható az árakban, de a 10 évvel ezelőttihez hasonló mélypont nem valószínű.