Mérce: Az újpesti polgármester modellje alapján segítene az ITM a Tungsram-dolgozóknak

facebook megosztás

 „Támogatott képzések segíthetik új állásokhoz a Tungsram dolgozóit” – címmel jelent meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapján egy közlemény, amelyben a kormányszerv tudatta, hogy milyen eszközökkel szándékozik segíteni a hónapok óta a tömeges leépítések árnyékában élő Tungsram-dolgozóknak.

A közlemény szerint a minisztérium „a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt.” A terv szerint a kormányhivatalok személyre szabott képzésekkel segítenék az elbocsátott dolgozók munkába állását.  Az ITM szerint a „A vállalat vezetésével való egyeztetések szerint a támogatottak a képzés idejére akár mentesülhetnek is munkavégzési kötelezettségük alól, azt a felmondási időszakban elvégezve még jobb eséllyel és lényegében kiesés nélkül dolgozhatnak tovább új foglalkoztatójuknál.”

Az ITM most megjelent elképzelései egyébként nagyrészt azonosak az Újpesti Önkormányzat, a momentumos Déri Tibor polgármester, Budapest Főváros, valamint a kerületi illetőségű ellenzéki képviselők segítőakciójának pontjaival, amelyekről két hete mi is beszámoltunk a Mércén.

Az újpesti segítőcsomag a főváros segítségével ezeket ajánlotta akkor saját erejéből:

  • az elbocsátott 400 dolgozónak mintegy 1000 betöltetlen budapesti közszolgáltatási álláshelyet ajánlanak fel,
  • a felajánlott állásokhoz átképzéseket biztosítanak,
  • elbocsátandó dolgozók fizetésük megtartása mellett, a fennálló időben az átképzéseken való részvételt biztosítja a Tungsram a polgármester közbenjárására,
  • valamint infopontokon, szakemberek segítségével segítik az elbocsátott munkásokat abban, hogy a lehető legjobb állást találhassák meg, illetve arra sikerrel pályázhassanak akkor is, ha a versenyszférából felajánlott állásokat pályáznának meg.

Az ITM megjelent tervével kapcsolatban az MSZP sajtóközleményt adott ki, amelyben kritizálták a minisztérium elképzeléseit, azokat „konkrétumok nélküli víziónak” titulálva.

A közlemény szerint „a mai nyilatkozatból csak annyi derül ki, hogy személyre szabott álláskeresési juttatásban gondolkoznak. Az továbbra is rejtély, hogy ez pontosan mit takar, és hogy mennyi forrás áll ehhez rendelkezésre. ”

„A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete az egyeztetéseken azt kívánja elérni, hogy a Munka törvénykönyvében rögzítettnél kedvezőbb kondíciókkal távozhassanak az érintett munkavállalók. Hogy állnak ezek a tárgyalások? Mi lesz azokkal a munkavállalókkal, akik nyugdíj közelében vannak?”– tette fel a kérdéseket a párt.

Az MSZP szerint a kormánynak haladéktalanul le kellene hívnia az ilyen helyzetekre rendelkezésre álló EU-s forrásokat.

„Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap olyan embereknek nyújt segítséget, akik a globalizáció által okozott gazdasági változások következtében elveszítették állásukat. Ebből az uniós pénzből lehet támogatni az érintetteket abban, hogy új munkahelyet találjanak, saját vállalkozást indítsanak, oktatásban, illetve átképzésben vehessenek részt”– írták.

A Mérce szorosan követi a 19. század óta működő cég elbocsátott dolgozóinak sorsát, erre a linkre kattintva elérhetők eddigi írásaik a témában.

Az eredeti cikkért kattintson»

Forrás: merce.hu

(Borítókép: A Tungsram Csoport igazgatósága 2018-ban: Békési Ákos, Magyar István, Jörg Bauer, Mózes Gabriella, Vámos Zoltán, Tóth István/szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.