Nem dől hátra a bajnokságot nyerő kanizsai kézilabdacsapat

facebook megosztás

Utolsó idénybéli bajnoki mérkőzését vívja a Tungsram SE férfi kézilabdacsapata. A kanizsai gárda már bajnokként várja a szezonzárót, ám így sem tét nélküli a Mecseknádasd elleni találkozó, mivel a gólkülönbség is számíthat a feljutásért vívott harcban.  

Egy évvel ezelőtt az utolsó fordulóban biztosította be bajnoki címét a nagykanizsai csapat, idén viszont Szabó Gergelyék végig uralták az NB II Dél-nyugati csoportját. A kanizsai együttes nem veheti félvállról a szombati találkozót, mivel egy esetleges győzelem akár egyenesági feljutást is eredményezhet. A szabályok értelmében ugyanis az NB II hat csoportjának bajnoka közül a két legjobb eredményt elérő gárda automatikusan feljut az NB I/B-be. A többieknek viszont osztályozón kell mérkőznie a magasabb osztályba kerülésért.

– Jelenleg még a másik csoportokban is mennek fordulók, de jelenleg jól állunk, a harmadik helyen. Esetleg hogyha lesznek visszalépések, akkor egyenes ágon is meglehet a feljutás. Ezért mindenképpen szeretnénk nyerni – nyilatkozta Csalló Ádám játékos-edző. 

Szabó Martin szerint a csapat tagjai a szezon nagy részében a maximumot nyújtották és megérett a gárda a komolyabb célokra. A kapus reménykedik abban, hogy a Kanizsa Arénában minél többen fognak szurkolni a Tungsramnak a bajnokavatás során.

– Szeretnénk egy olyan mérkőzést játszani, ami közönségcsalogató lehet az idei szezon utolsó meccsére, mind a következő szezonra. Szeretnénk jövőre felsőbb szinten játszani ezáltal, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. A héten is három edzéssel készülünk erre a mérkőzésre – hangsúlyozta Szabó Martin, a kanizsai csapat hálóőre.

A Tungsram SE-Mecseknádasd bajnokit szombaton 16 órától rendezik. A találkozóra a belépés ingyenes.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.