Nívós eseményeket rendez nyáron és ősszel is a Kanizsa Aréna

facebook megosztás

A bajnoki szezonok végeztével is különleges programokkal várja a látogatókat a Kanizsa Aréna. Fitos Istvántól, a létesítmény ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a nyári, illetve a kora őszi időszakra több koncertet, kulturális programot, valamint nívós sporteseményt is leszerveztek a komplexumba.

Tavaly decemberben adták át a Kanizsa Arénát, a város legnagyobb sportcsarnoka azóta több nagykanizsai sportegyesület otthonává vált, de világbajnoki kvalifikációs táncverseny, erőemelő országos bajnokság és korosztályos válogatott mérkőzések helyszínéül is szolgált. Fitos István Híradónknak elárulta, hogy a következő hónapokban is nívós eseményeket rendeznek az Arénában, többek között országos szintű sporteseményeket láthatnak az érdeklődők, június közepén pedig Fenyő Miklós lép fel a létesítményben.

– A főszezon az inkább majd az őszi időszak lesz, ahol többfajta koncerttel készülünk. Újraindulnak a bajnokságok, kétnapos táncversenyt szervez az egyik nagykanizsai fitnessklub, kard országos bajnokságot, súlyemelő országos bajnokságot láthatunk majd vendégül – mondta el Fitos István, a Kanizsa Aréna Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Fitos István hozzátette, hogy jelenleg is zajlanak a tárgyalások a különböző rendezvények szervezőivel a programnaptár bővítéséről. Az ügyvezető reagált azokra a kritikákra, amelyek az Arénát érték, egyúttal leszögezte, hogy az üzemeltető cégnek csak a helyszín biztosítása a feladata, nem pedig a marketingtevékenységek, vagy a jegyértékesítés.

Jellemzően ezeket a rendezvényeket nem mi szervezzük, hanem mindegyik rendezvény mögött van egy rendezvényszervező társaság, egyesület, vagy valamilyen szervezet. Nagyon sok kritika ér bennünket, hogy nem reklámozzuk ezeket a rendezvényeket, itt elsősorban nem a mi feladatunk reklámozni, nem nekünk van erre büdzsénk, nem miénk az árbevétel, hanem a rendezvényszervező szervezeteké – emelte ki Fitos István.

A következő nagyobb eseményre szombaton délután kerül sor a Kanizsa Arénában, amikor is a bajnokságot már korábban megnyerő NB II-es férfi kézilabda-csapat szezonbeli utolsó bajnokiján lép pályára.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.