Nyáron különösen fontos a fényvédelem

Az arcbőrt különböző fényvédő krémekkel, a szemet megfelelő lencséjű napszemüveggel lehet megóvni az erős napsugárzástól. A megkérdezett szakemberek szerint a hangsúly a mértékletességen, valamint a védekezésen van, amit érdemes már most, még az igazi nyári meleg beköszönte előtt elkezdeni. A magas UV-terhelés a szem és a bőr DNS-ét egyaránt roncsolhatja.

Nem csak az arcbőr kinézete, de az egészség szempontjából is különösen fontos ilyenkor a fényvédelem, hogy ne alakuljon ki semmilyen elváltozás – emelte ki Tomasics Eszter. A kozmetikus a fiatalabb korosztálynál elsősorban a megelőzésre hívja fel a figyelmet. A szakember azt tanácsolja, hogy nyáron is elengedhetetlen a bőrtípusnak megfelelő arckezelés, viszont ezekben a hónapokban inkább a könnyedebb, géles állagú krémeket kell választani.

– Ilyenkor általában a hidratáló, illetve a feltöltő kezelések azok, amik a túlsúlyba kerülnek. Akik járnak hozzám, azok tudják, hogy én ezt be szoktam csempészni már tavasz végétől, amikor legelőször megjelenik a napocska. A fényvédelemre azért is fontos figyelni, mert nagyon gyakran jönnek vendégek, akik már foltokkal küzdenek és már elmélyült, meglévő ráncokkal. Sajnos a káros UV-sugárzás, ami a leginkább ezeket okozza – árulta el Tomasics Eszter, az Esther kozmetika kozmetikusa.

Egy jól kiválasztott napszemüveg egyéniséget ad a viselőjének Sashalmi Erika szerint. Az optikai üzlet tulajdonosa elmondta, hogy idén a világos lencséjű, fehér keretes darabok kerültek előtérbe, láncos kiegészítőkkel. A szakértő arra figyelmeztet, hogy a káros ultraibolya sugarak kiszűrése érdekében szaküzletben ajánlott napszemüveget vásárolni.

A szemüvegeket akár strandon, akár partin is viselhetjük. Ez egy tökéletes outfitet ad már, főleg, ha egy szalmakalapot is a fejünkbe rakunk. Nagyon divatosan most a nagyobb formák, a cicafazont felváltotta most a nagymacska, az oversize méret. Ennek az az előnye, hogy még jobban védi a szemkörnyéket, mivel elég vékony ott a bőr. A szemben is előfordulhatnak melanóma daganatok és ez még jobban védi ezt a vékony bőrfelületet – tudtuk meg Sashalmi Erikától, a Sashalmi Optika tulajdonosától.

Sashalmi Erikától azt is megtudtuk, hogy gyerekeknek nem szükséges napszemüveget viselniük, nekik egy sültös sapka is hatékony lehet a napsugarak ellen.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)