Öntsünk tiszta benzint a fűnyíróba!

Most már szinte ki lehet jelenteni, évről-évre visszatérő „probléma” - az illetékesek szerint generált probléma - a városban a fűnyírás. A lakóknak is az a legjobb, ha tudják, ismerik az érintett cégek ütemtervét, illetve érintett területét. Sok esetben ugyanis nem a megfelelő cégről akarja a népharag a keresztvizet is leszedni.

Kezdjük az alapoknál, kinek, mi a feladata – így indult a beszélgetés, vagyis az információ átadása Csendes Tamással, a Netta-Pannonia Kft. közterület gondozási vezetőjével.

– A Netta gyakorlatilag Nagykanizsa magját kezeli, az úgynevezett határt a Péterfai-árok, a Principális-csatorna és az M7-es képezi. A területen belül mi végezzük a fűnyírást, és kiemelném: a külső városrészek, mint például Miklósfa, Kiskanizsa, vagy Palin a VIA Kanizsa Zrt. irányítása alá tartoznak. A szerződésünk szerint az adott év 12. hetétől a 42. hétig kell a fűnyírást elvégeznünk. A saját területünkön két megosztás van: a belvárosban 12 alkalommal, a külsőbb területeken pedig 8 alkalommal – mondta el a paramétereket Csendes Tamás.

Május 3-tól viszont változott az ütemterv a cégnél, ugyanis a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási Zrt.-től - annak anyagi problémái miatt - átvették az általuk gondozott területeket is. A plusz munka plusz erőforrást is igényelt, a Netta 8 személyt vett fel annak érdekében, hogy a megnövekedett munkát el tudják végezni.

– Szerencsétlen időpontban történt mindez, hiszen májusban gyakorlatilag berobban a vegetáció, így nehezen érjük utol magunkat, de mindent megteszünk a kapacitásunkhoz mérten. Most nő a fű látványosan, ez minden évben így van. Az ütemtervünk szerint 3,5 - 4 hetente jelenünk meg egy-egy területen, de a fű növekedése ebben a hónapban megkívánná a 1,5 - 2 hetenkénti kaszálást. Úgy, mint eddig, mindenhova odaérünk. Egyébként megjegyzem: a reklamációk többsége egy-egy adott társasházhoz, vagy egy konkrét helyszínhez kötődik minden esztendőben. Nekünk egy egész városhoz kell igazodni. A tavaszi, kora nyári időszak miatt természetesen türelmet és megértést kérünk a lakosság részéről – hangsúlyozta Csendes Tamás.

Most pedig következzen egy-két konkrét és fontos adat. Nagykanizsán a Netta-Pannónia Kft. több mint 1 millió négyzetméternyi zöldfelületet kezel. Ebből több mint 80 ezer négyzetméter a belváros, több mint 900 ezer négyzetméter a város többi része, illetve a NKVG-től átvett terület további 27 ezer négyzetméter.

A 20. héten, a májusi időszak csúcsán a kaszálást végző kollégák és e mellett a zöldfelület gondozást: sövények, fák, évelő ágyások, cserje ágyások, és csodaszép egynyári növények ültetését végző munkatársak is túlóráznak, napi 10 órát dolgoznak annak érdekében, hogy Nagykanizsa közterületei ebben az intenzív vegetációs időszakban is megfelelőek legyenek.

Ezen a héten a Netta-Pannónia Kft. parkgondozó kollégái naponta 16-18 tonna füvet vágnak le, gyűjtenek össze, és szállítanak el – hangsúlyozta Csendes Tamás.

A kaszálási dátumok és helyszínek elérhetők a cég internetes felületein.

Vincze Adél

Fotó: Novák Viktor

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság május 20-án megjelent lapszámában olvasható.