A gazdasági kihívásokra is felkészít a VOSZ Zala megyében

„Egyik fontos célunk a vállalkozásfejlesztés, ami a cégvezetők gondolkodásán, kitekintésén, világlátásán is múlik” – mondta Balogh Ádám, a VOSZ Zala megyei szervezetének elnöke.

A magyar és a világgazdaság előtt álló kihívásokról rendezett konferenciát a VOSZ zalai szervezete Zalapáhokon, különösen koncentrálva az idegenforgalom és a vendéglátás lehetőségeire – írja a zaol.hu.

„Minél több ismeretet próbálunk összeszedni és rendszerbe foglalva átadni a helyi vállalkozásoknak azért, hogy egyre jobban és előrelátóbban felkészülhessenek a jövő kihívásaira, s persze a jelen problémáit is hatékonyabban tudják megoldani” – fogalmazott Balogh Ádám.

A szakember jelezte: elsősorban az ellátási láncokkal van probléma, súlyosbítja a helyzetet, hogy nehéz jó munka­erőt találni, emellett romlanak a finanszírozási körülmények is.

„Akkor tud egy vállalkozásvezető a kihívásokra jól reagálni, ha minél felkészültebb, mi pedig ezt szeretnénk segíteni. Cél az is, hogy a felvetett problémákra közösen találjunk megoldásokat. Hiszek abban, hogy iparágakon átnyúlóan sok mindent tanulhatunk egymástól, vannak dolgok, amelyek más területeken is működhetnek” – szögezte le Balogh Ádám.

Forrás: uzletem.hu

(Borítókép: 123rf.com)