A Hevesi-iskolában is megemlékeztek Trianonról

facebook megosztás

Pénteken a Hevesi Sándor Általános Iskolában is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásáról. A gyerekek speciális történelemórán tudhattak meg többet az országrészek elcsatolásáról.

Májusban az iskola egyik osztálya Erdélyben járt jutalomkiránduláson. A programról a diákok és tanáraik egyszerre felemelő és megrázó emlékekkel térhettek haza. Az élményeket és a tapasztalatokat pénteken osztották meg a fiatalok az iskolatársaikkal.

– Ismerkedtünk Erdély kultúrájával, a történelmével, természeti kincseivel. Jártunk Nagyszalontán, Aradon, a Gyergyói-medencében. Ott például már hazamentünk, a Vaskertes-iskola már barátként üdvözölt bennünket, felejthetetlen délelőttöt tölthettünk el velük. A legmegrázóbb élmény az volt, hogy megint látogatást tettünk Böjte atyának a gyermekotthonába, ahová vittünk például iskolafelszerelést, édességet – mondta el Halász Katalin, a Hevesi-iskola tanára.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából szinte minden osztály más programon vett részt. A harmadikosok a Tamási Áron-emlékév kapcsán egy mesét dolgoztak fel, a felsősök pedig az Élő Történelem Teaház előadását hallhatták a Trianont megelőző korszakról.

– A felsőben még szerteágazóbb volt a program. Például az én osztályom egy előadáson volt, egy első világháborús témában. Magával a korszakkal is foglalkoztunk, a trianoni előadást hallgattuk meg – tette hozzá Halász Katalin, a Hevesi-iskola tanára.

A nap a hagyományos iskolai megemlékezéssel zárult.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.