A kamaszfiúk személyiségfejlődésére is negatív hatással lehet a túl sok internethasználat

Egyes felmérések szerint egy átlagos fiatal ma négy-öt órát tölt a világhálón, Molnár Ibolya pszichológus szerint ez a folyamat a tiniknél kettős énképhez vezethet.

Amíg a fiatal lányoknál a testképük esetleges eltorzulását eredményezheti a közösségi média használata, addig a fiúk más okból vannak kitéve a világháló veszélyeinek – fogalmazott Molnár Ibolya. A klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szerint a személyiség torzulása a játékok túlzásba vitt használatával is elkezdődhet, mivel a fiatalok egyszerre szocializálódnak a valós és a virtuális világban.

– Érdekes jelenség az a fajta kettős szocializáció, a személyiségnek a szétválása, ami megtörténhet a fiataloknál a túlzott időtartamú internethasználatnál. Lesz egy társadalom által kialakított szabályrendszer és megmarad az internet sokkal lazább, nem mindenki által látott szabályrendszere. Ez egy nagyon érdekes kettős hatást vált ki a gyerekekben és nagyon nehéz ezek között lépkedni. Ezt a jelenséget a pszichológiában kettős nevelésnek nevezzük – mondta el Molnár Ibolya, klinikai szakpszichológus. 

A legnézettebb influenszereket milliók követik már Magyarországon is. Táboruk zöme még nem töltötte be a 18. életévét. Molnár Ibolya úgy véli, elkerülhetetlen, hogy az iskolai közösségekben ne próbálják meg másolni ezeknek a tartalomgyártóknak a viselkedését, bármennyire is negatív példát mutatnak.

– Ezek a viselkedésminták a reális életben ott lesznek a közösségekben, az osztályokban. Meg fognak jelenni azok a kommunikációs szófordulatok, azok a rövidítések a gesztusok, amiket ezek a sztárok produkálnak az interneten. Természetesen nekünk szülőknek, nevelőknek, szakembereknek az a dolgunk, hogy ezeket a viselkedésmintákat korrigáljuk valahol –tette hozzá Molnár Ibolya.

Az általunk megkérdezett szakember hozzátette, az influenszerek és a hírességek követése csak időszakos a fiatalok életében és előbb-utóbb a többségük vállalni fogja a saját személyiségét.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)