A nemzetközi tornák idején

facebook megosztás

Készülnek a nemzetközi megmérettetésekre a Kanizsa Box Klub háza táján is, s ennek jegyében is iktatnak be közös munkájukba a monotonitást időnként felváltó programokat a szakmai stáb részéről.

A közelmúltban például a KBK, valamint a nagykanizsai egyesület zákányi fiókszakosztálya közösen rendezett nemzetközi edzőküzdelmeket a helyi általános iskola tornatermében. Az elsődleges cél az volt, hogy a környékbeliek élőben is láthassanak ökölvívó rendezvényt, no meg persze, hogy a zákányi és a kanizsai fiatalok is megmutathassák tudásukat. Ennek nyomán talán az ottani fiatalok is kedvet kaphattak ahhoz, hogy a Jerausek András által irányított csoport tagjai lehessenek.


Zákányban is érdeklődve figyelték az ökölvívás sportágának mozgalmas momentumait

Az edzőmérkőzések jól sikerültek, összesen 22 párharcot tudtak összehozni a szervezők, s az öklözők öt magyar, valamint két-két osztrák, illetve szlovén ökölvívó egyesület tagjaiból jöttek össze. A kezdő versenyzőknek nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség is volt egyben a program, a rutinosabbaknak meg remek állapotfelmérőként működött ez a "kis csete-paté” - így többek között Kovács Bencének és Szira Zsófiának is, akik később az ifjúsági válogatott tagjaként Magyarország színeiben Bosznia-Hercegovinába utazhattak a Mostar Cup nemzetközi tornára. Június 8-11. között pedig már a szintén sok országot képviselő sportolók Bornemissza Emlékversenye következik itthon, melyre szintén utazhatnak a nagykanizsai bokszolók.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.