Ásó, kapa, gereblye – 71. rész – Minifólia, minikert Rózsikánál – Kapáló Médiaház#3

2022. jún. 18.

A téma az utcán hever, így tartja a mondás. Jelen esetben pedig házon belül, hiszen a Médiaház harmadik munkatársát mutathatjuk be rovatunkban. Major Györgyné Rózsika cégünk adminisztrációs egységét erősíti. Szepetneki lakos, így biztosak voltunk abban, akad a ház környéken veteményes.

Sok kicsi sokra megy, a kevés néha több, a valami is több, mint a semmi – folytathatnánk az okos szólás-mondások sorát. Ez most éppen azért lényeges, mert amikor Rózsika elé álltunk az ötlettel és a kérdéssel, szerepelne-e a rovatban, csak legyintett egyet mosolyogva, mondván: „Ááá Adélka, az én kertem olyan kicsi.” Meggyőzésben viszont nagyon jók tudunk lenni, így egy szép cseresznye-érlelő júniusi délután vendégeskedtünk kolléganőnknél.

A kert valóban kiskert, a fólia is az aranyos kategóriába tartozik, ennek ellenére nagyon hasznos, és Rózsikának sikerült megvalósítania a tervét az idei esztendőben. – Régebben volt fóliánk, egy sokkal-sokkal nagyobb, ez most egy kis nosztalgia. Kedvet kaptam ugyanis magaságyást csinálni, de nem kaptam hozzá megfelelő segítséget, ezért önállósítottam magamat. Így lett a tervemből ez a kis mini fólia, 4x4 négyzetméteren. Végülis ötvözve van benne a magaságyás a fóliával, mert felhasználtam régi faládákat, gyümölcsös ládákat, és ugyanúgy, mintha magaságyások lennének, földet raktam bele. Nem volt rossz ötlet, mert sok paprika és paradicsom elfér ezen a kis helyen, és már ehetünk is róla – mutatta kis birodalmát Rózsika.

A fóliasátor mögött szabadföldi veteményes is van, amit Major Györgyné az unokákkal közösen ápol.

– Így lehet hozzászoktatni őket, és legalább tudják azt is, honnan származik, amit megeszünk. Boti unokám már 4,5 éves, ő most már azt is láthatta, hogy a kicsi magból, amit elültettünk, mi lett – mondta a mindig mosolygó Rózsika. Utóbbit elfogultság nélkül állíthatjuk, a segítőkész kolléganőnk a napi irodai munkában - ha éppen félbeszakítjuk egy felmerülő problémával - mosolyogva válaszol. Szepetneken a Királyi Kórus oszlopos tagja, éppen ezért nem is gondoltuk azt, hogy ennyi tevékenység, no meg az unokák mellett hektárokat művelne szabadidejében. De az a megörökölt valami megmaradt, és most is ott van, talán a szülők, nagyszülők iránti tisztelet miatt.

– A szülőktől ezt láttam, ez valóban öröklődött. Régebben a mezőn is dolgoztak apukámék, és amikor felcseperedtem, kellett menni a szülőkkel. Nem mintha nagyon szerettem volna akkor, de most idősebb fejjel hiányzik is ez a fajta tevékenység. Egyrészt a szabadban vagyok ilyenkor, másrészt, az ember amit megtermel, arról tudja, mivel permetezte, kellett-e egyáltalán, ehető-e, vagy nem ehető. Gyümölcsfák is vannak, amiből teszünk el télre, lekvárt is. Visszatérve a növényvédelemre, anyukámnak van egy nagyon jó módszere, napokig áztatja a csalánt, annak a levével öntözünk. Milyen szép a paprikám, ugye?

Vincze Adél

Fotó: Novák Viktor

Ennek a cikknek a nyomtatott változata elolvasható a Kanizsa Újság június 17-én megjelent lapszámában.