Az ÉVE egyeztetni hívta Cseresnyés Pétert, ő azonban elutasította a megkeresést

facebook megosztás

Saját munkájukat mással akarják elvégeztetni, saját felelősségüket a város fejlesztésének területén másra akarják áttolni…– fogalmazott Cseresnyés Péter abban a levelében, amit a Tulajdonosi Bizottság tárgyalási meghívására írt. Mint ismert: egy hete a soron kívüli ülésen Berta Krisztián állt elő egy 21 pontból álló beruházási sorral, amit a központi költségvetésbe szánnak, Cseresnyés Péter közreműködésével.

Hétfőn délután ülésezett a Tulajdonosi Bizottság, Cseresnyés Péter nélkül. Az országgyűlési képviselő levelében arra is hivatkozik, hogy aznap plenáris ülés van a parlamentben, így, ha akart volna, akkor sem vehetett volna részt az ülésen. Új egyeztetési időpontot azonban nem adott meg, ellenben leírta: az ÉVE kisstílű politikai játszmájában nem akar részt venni. Fodor Csaba hangsúlyozta: a bizottsági tagok tudomásul és jegyzőkönyvbe vették, hogy Cseresnyés Péter nem hajlandó segíteni a városon. Arról is döntöttek, hogy saját politikusaik mellett más kormánypárti képviselőket is meg fognak keresni, hogy segítsenek a fejlesztések megvalósításában.

– Látjuk azt, hogy a szomszédvárak, elég Kaposvárra és Zalaegerszegre gondolni, fejlődnek, hiszen olyan országgyűlési képviselővel rendelkeznek, aki nézi az érdekeiket, s nem csak a Fidesz érdekét továbbítja helyi szintekre. Úgy gondolom, meg fogjuk keresni akár itt Zala megyében is a másik két országgyűlési képviselőt, de a szomszéd megyékből is meg fogjuk keresni őket. Ha már a mi képviselőnk nem, legalább ők próbáljanak meg segíteni nekünk – fogalmazott Berta Krisztián, az ÉVE önkormányzati képviselője.

Ma sajtótájékoztatót is tartott az ügyben az Éljen VárosuNk! Egyesület. Fodor Csaba frakcióvezető hangsúlyozta: jó néhány tétel, például a zajvédőfal az M7-es városi szakaszán vagy a Mező-gimi étkezője, igenis az állami költségvetésbe tartozik. Hozzátette, nem állnak naivan a kérdéshez, tudják, hogy minden pontot nem fog támogatni a kormány, de megfelelő lobbival pár fejlesztést igenis beemelhet. Ezért is tartotta volna fontosnak a Tulajdonosi Bizottság az egyeztetést Cseresnyés Péterrel.  

– Mi a meghívásunkat továbbra is fenntartjuk. Vártuk volna viszont tőle, hogy egy javaslattal él, melyek azok a napok, amelyeken ő jelen tudna lenni a Tulajdonosi Bizottság ülésén, de ilyen jelzést nem kaptunk vissza. Pedig ez könnyítené meg igazán a dolgunkat, hiszen akkor nem nekünk kell találgatni, hogy mi az, ami neki megfelel. Mi azt vártuk volna el, hogy ezt ő mondja meg. De erre sem méltatta a bizottságot, a közgyűlést, s arra sem méltatta a várost, hogy bármit is tenne a városért –  nyilatkozta Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

Berta Krisztián előterjesztésében egyebek mellett szerepel a Sétakert rehabilitációja, a velodromra szánt összeg átcsoportosítása, és a Hevesi-Rózsa körfogalom kiépítése. A múlt keddi, soron kívüli ülésen Károlyi Attila felvetette: ha Cseresnyés Péter elutasítja a közös munkát, ő személyesen fogja felkeresni Vigh Lászlót, a zalaegerszegi körzet képviselőjét, hogy járjon közben a kanizsai fejlesztésekért.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.