Bemutatták a Horvát Katolikus Kalendárium 2022-es kiadását

facebook megosztás

A kötetet annak főszerkesztője, Trubics Lilla tárta az érdeklődők elé. A bemutatót szerda este a Vasemberházban rendezték. A Nagykanizsai Horvát Önkormányzat rendezvényére a helyi és a környező települések horvát lakosain kívül, Horvátországból is érkeztek vendégek.

A hétfői tamburás zenélést követően vallási témával folytatódott a horvát hét a városban. A szervezők célja, hogy a programokkal minél szélesebb körben, eltérő korosztályokat szólítsanak meg. Így a horvát hagyományokat és kultúrát felsorakoztató rendezvények mellett, a vallási szokások erősítésére is nagy hangsúlyt fektettek. A katolikus kalendáriumot Zala megyében Nagykanizsán ismertették először.

Örülök neki, hogy itt Nagykanizsán mi lehetünk a házigazdái a rendezvénynek. Úgy gondolom, hogy ez is egy nagyon fontos része a munkánknak, hiszen mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a horvát egyházi dolgokat erősítsük és az identitást is ezen keresztül meg tudjuk őrizni. Valamilyen szinten a horvát misék hagyományait szeretnénk visszaállítani itt Nagykanizsán és a környéken – fogalmazott Proszenyák Zsolt István, a Nagykanizsai Horvát Önkormányzat elnöke.

Az évkönyv először 75 évvel ezelőtt, 1947-ben jelent meg, majd 1993-ban és ’94-ben is készült egy kiadványa. Trubics Lilla főszerkesztővel együtt 35 szerző dolgozott a köteten. Mint elmondta: a 2022-es változat már sokkal modernebb és színesebb, mint az elődei. A műben Magyarország összes horvát településéről találhatók katolikus cikkek, valamint 300 vallási témájú fényképet is tartalmaz.

–  Nagyon szép, színes, eléggé vastag kötete született. Ami nagyon fontos, hogy nem szeretettem volna kihagyni egyik horvát településről sem fotót vagy hírértékű cikket. Hét magyarországi régiót foglal magában, ahol horvátok élnek – nyilatkozta Trubics Lilla főszerkesztő.

A kalendárium a kiadójától már megrendelhető vagy megvásárolható. A horvát hét a következő napokban gasztronómiai programokkal folytatódik a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.