Döntött a közgyűlés a parkolási és a közétkeztetési díjak, valamint a piaci helyek árának emeléséről

 A mai ülésen továbbá elfogadták a városatyák a Kanizsa Újság megjelenésének szüneteltetését, és az 588 milliós fejlesztési lista végére is pont került.

2017 óta nem emelt a parkolási díjakon a Via, így az ÉVE-frakció szerint ez mára elkerülhetetlenné vált. A kormányoldalról többen sokallták a 40 százalékos drágulást, ennek Balogh László polgármester és Szabó Szilárd frakcióvezető is hangot adott. Végül Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese tett egy módosítót, ami 20 százalékra csökkentette az emelést, így 240 forintba fog kerülni a parkolási óradíj. A piaci asztalok árán 100 forintot emelt a testület.

 A közétkeztetésnél szintén Horváth sorolta fel a tételeket, az új árak alapján például egy középiskolás diák ebédje 475 forint lesz. Bizzer András felszólalásában ekkor arra utalt, lehet jobban át kellett volna gondolni az emelés mértékét, nehogy többletkiadást jelentsen a későbbiekben az önkormányzatnak.

A Kanizsa Újság kapcsán – némi vita után – elfogadta a testület, hogy a Sberbank-csőd miatt tartalékba helyezett összeget csak így tudja megspórolni a Médiaház, szeptemberre pedig Tar Mihálynak, a Médiaház ügyvezetőjének ki kell dolgozni egy előterjesztést a folytatás lehetőségeiről.

Sarkalatos kérdés volt még az Erzsébet tér keleti oldalának lezárása júliusra és augusztusra. Radics Bálint módosítója alapján csak hétvégente próbálnák ki az újítást. Fodor Csaba szerint ez az előterjesztés nem lett leegyeztetve sem a mentőszolgálattal, sem a tűzoltósággal, így pedig nem lehet elfogadni. Bár Károlyi Attila támogatta Radics ötletét, a többséghez elengedő 8 szavazat így sem lett meg, hiszen Erdős László nem vett részt az ülésen.  

A tanácskozás visszanézhető a Youtube-csatornánkon, illetve a Percről perce tudósításunk a kanizsaujsag.hu-n olvasható. Interjúkkal, értékelővel a holnapi Híradónkban várjuk nézőinket.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)