Egy Keresztelő Szent Jánost és egy kisbárányt ábrázoló olajnyomat lett a hónap műtárgya

facebook megosztás

A szentet gyakran ábrázolják gyermekként és a Thúry György Múzeumban is egy ilyen művet választottak meg a hónap műtárgyának. Az alkotás valamikor a 20. század első évtizedeiben készült.

Keresztelő Szent János az egyik legjelentősebb alakja a katolikus hitvilágnak. A nyugati és a keleti egyház, valamint az iszlám is prófétaként tekint rá. A Jézust megkeresztelő személyt gyermekként ábrázolták a most kiállított műtárgyon.

– Ez egy olajnyomat, illetve egy olyan nyomdai sokszorosító eljárás, ami a 19. század közepétől terjedt el. Ez azért volt nagyon jó a szélesebb néprétegek számára, mert nem volt olyan drága, mint egy festmény. Akkor is volt neki értéke, de viszonylag könnyen beszerezhető volt búcsújáróhelyeken, vásárhelyeken szokták beszerezni vagy pedig házaló árusoktól– árulta el Gyanó Szilvia, a Thúry György Múzeum néprajzos-főmuzeológusa.

Gyanó Szilviától megtudtuk, hogy az evangéliumok szerint Jézus és János felnőttként találkozott először, mégis számtalan olyan alkotás készült, amelyen őket együtt ábrázolják. A gyermeki kompozíció különösen népszerűnek számított dél-Zalában és környékén.

– Párhuzamot vonhatunk közte és Jézus között, hiszen mindkettő születését angyal adja hírül. És a nagyon fontos mozzanatokban, például, hogy találkoztak életük során, sőt, már magzatként is találkoztak, amikor az anyukájuknak a pocakjában voltak. Úgy tűnik, hogy ez a korabeli dél-zalai népességet nagyon megihlette. Nagyon szerették ezt a gyermek Szent János ábrázolást, jellemző, hogy egy darab felnőtt ábrázolást sem találtam a raktárban – tette hozzá Gyanó Szilvia.

Gyanó Szilvia hozzátette, hogy az olajnyomatoknak nemcsak szakrális jelentősége volt a múlt században, hanem a lakás díszeként is tekintettek rájuk.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.