Emberfeletti küzdelemben dőlt el, ki az ország legerősebb tűzoltója

facebook megosztás

Mentális és fizikális felkészültségre, küzdelemre, erőre, akaratra és kitartásra volt szüksége annak a száz tűzoltónak, aki teljesítette a TFA és FCC feladatokat tartalmazó versenypályákat a „TFA-FCC HUNGARY-Szombathely”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyen június 17-én.

Szombathely Fő tere egy nagy tűzoltójátszótérré alakult át pénteken, ugyanis az idén itt tartották meg a versenyt, amelyen az ország legerősebb tűzoltóját keresték. A regisztrációs sátornál már reggel sorakoztak a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók, valamint a honvédségi állomány tagjai. Az indulók között nők és férfiak egyaránt voltak. Nincs olyan része az országnak, ahonnan ne jött volna valaki a megméretésre, sőt érkeztek versenyzők Romániából, Horvátországból, Szlovákiából és Ausztriából is. Ismerős arcokra is lehetett bukkanni, hiszen azok, akik már évek óta jobb és jobb időket futnak, idén is alig várták, hogy bizonyítsanak. A verseny megnyitóján beszédet mondott dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. A rendezvényt a helyszínen tekintette meg Gulyásné  dr.  Gyurka Tímea  tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője, Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, a főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelője és Ördög István tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület ügyvezető elnöke is.  

A versenyzőknek nem volt könnyű dolga, mert a nyári meleg ellenére a Firefighter Combat Challenge pályát teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékben kellett teljesíteniük. Egyebek mellett egy tizenkét méter magas tornyot kellett futva meghódítaniuk, a férfiaknak nyolcvan, míg a nőknek negyvenöt kilogrammos bábut is el kellett húzniuk, és a tömlővel célba lövés sem maradhatott el. Ehhez társultak a második pályán azok az igazi erőfeladatok, amelyek során nagy súlyokkal kellett a legkülönbözőbb helyzetekben megküzdeniük a tűzoltóknak. A két pályán elért időeredmény összeadódott, így alakult ki a végső sorrend. 

A rendezvény népszerűségét mutatja, hogy több ezren látogattak ki a Fő térre azért, hogy megcsodálják a tűzoltók kitartását, és társaikkal együtt szurkoljanak nekik. Amellett, hogy a verseny minden izgalmát végigkísérhették a helyszínre látogatók, a szervezők több ingyenes kísérőprogrammal, szakmai bemutatókkal, családi és gyermekprogramokkal, valamint koncertekkel, hagyományőrző kézművesek standjaival nyújtottak maradandó élményt nekik. A verseny mellett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság is készült: statikus bemutatóval, füstsátorral és virtuálisvalóság-szemüveggel. 

A zárórendezvényen a Katasztrófavédelem Központi Zenekara működött közre. Az eredményhirdetésen Ördög István és Bognár Balázs mondott beszédet. A tábornok úgy fogalmazott, büszkeség tölti el, hogy az igazgatóság már negyedszer rendezhette meg a versenyt. „Mindenekelőtt szeretnék gratulálni valamennyi versenyzőnek, aki itt a mai napon megmérette magát! Nagyszerű sportemberek vagytok! Mindenkinek biztonságos hazaérkezést, a bajtársaknak nyugodt szolgálatot kívánok! És ne feledjétek, Vas megye visszavár benneteket! Isten áldja a tűzoltókat!”

Zala megyét a rendezvényen dr. Kocsis Katalin Dorottya, a Kemendollár ÖTE, illetve Ugranyecz Miklós, a Zalaszentiváni ÖTE tagja képviselte. Utóbbi a férfiak 40 évesnél idősebbek versenyében az ötödik, míg előbb a 30-40 közötti korosztályú hölgyek kategóriájában a második helyen végzett.

A férfiak között a 30 év alattiak versenyében Popa Ioan (Románia) bizonyult a legjobbnak, a 30-40 év közötti kategóriát Avram Mihai (Románia) nyerte, a 40 évnél idősebbeknél pedig Adrian Ficik (Szlovákia) futotta a legjobb időt. A nőknél 30 év alatt Rácz Andrea (Bátaszéki ÖTE) hódította el az elsőséget, a 30-40 közötti korosztály legjobbja dr. Ódor-Sápi Csilla (FKI XI. kerületi doktorszolgálat) lett, míg a 40 évnél idősebbek között Komáromi-Raisz Borbála (Szentendre Város ÖTE) nyerte el az első helyet. A magyar győztes címet a hivatásosok kategóriájában Csernák Zsolt tűzoltó őrmester (Kiskunhalasi HTP) nyerte el. Az abszolút kategória magyar győztese pedig ifjabb Bodó László (Kötél Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület) lett, így ő vehette át a vándorkupát.

Az eredmények kihirdetését követően a Fő téren felállított színpadon a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. által szervezett szórakoztató programok és koncertek zajlottak. A résztvevők részesei lehettek a Bánhegyi Adrienn és Bánhegyi Kata kötélugró világbajnokok, valamint a Szombathelyi Kötélugró Klub közreműködésével megtartott Kötélugró Show-nak. A Tűzmadarak-Freak fusion csapata zsonglőrmutatványokkal lépett fel. Színpadra állt az LGT Emlékzenekar, a nap zárásaként pedig az Életforrás Családi Fesztivál és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jóvoltából Szikora Róbert és az R-GO koncertjén szórakozhattak az érdeklődők.

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

(Borítókép: 112press.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.