Fél évszázadot megörökítő képsorozatot állították ki a Magyar Plakát Házban

facebook megosztás

Indiának egy már eltűnt világát tárja a látogatók elé a Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet fényképeit bemutató válogatás a Magyar Plakát Házban. A Nemcsak festőművészek voltak… című kiállítás a Thúry György Múzeum és a város közös szervezésében valósult meg. A két kanizsai festőművész képein keresztül az érdeklődők betekintést nyerhetnek India 1930-as évekbeli kultúrájába.

Nem csak a festményeiken, hanem a fotóikon is látható az a szeretet, melyet India iránt érzett a két festőnő – mondta a tárlat megnyitó ünnepségén Lázár Imre India-kutató.

– Ma egy egészen különleges dolgot látunk, hiszen a Brunnerek élete nagyon jól dokumentált, rengeteg fénykép maradt utánuk. Ezek egy részét ők maguk készítették, de mások is készítettek róluk. A kurátor nagyon szakértő szemmel, nagy tudással kiválogatta ezek közül azokat, amelyek művészi értékükben is nagyon fontosak, információban is nagyon fontos részleteket árulnak el a Brunnerek életéről és mint fotográfiák, önmagukban is művészi értéket képviselnek – fogalmazott Lázár Imre India-kutató.

A fényképek segítségével anya és lánya utazásait és élményeiket közvetlenebbül, nem a művészi szűrőn keresztül tapasztalhatja meg a látogató. A több ezres fotógyűjteményből Szmodics-Tugya Beáta történész-muzeológus válogatta ki a tárlaton látható felvételeket.

– Mikor Indiába megérkeztek 1930-ban onnan indulunk egészen 1984-ig. Ugye valahol véget kellett vetni, azért '84-ben, mert utána már zömmel színes fotók vannak. Ezek a fekete-fehér fotók egységesebb képet mutatnak. Így is volt vele munka, hiszen nem volt mindegy, hogy 30-as vagy 60-as évekbeli volt a fotó. Más technika, más árnyalat, így egységesíteni kellett a küllemüket ezeknek a fotóknak – mondta el Szmodics-Tugya Beáta, a kiállítás kurátora.

Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet japán, amerikai és európai utazásáról készült felvételek is helyet kaptak a tárlaton. Az eseményen Schmidt Zsuzsanna egy korai Sass Brunner festményt ajándékozott a Thúry György Múzeumnak.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.