Folyadék-utánpótlással, besötétített lakással és ventilátorral érdemes védekezni a kánikula ellen

facebook megosztás

Mint ismert: hétfőn reggel nyolc órakor lépett életbe az országban a hőségriadó, ezt követően a kormány elrendelte a vörös kódot. A speciális eljárásrend kötelezi a szociális intézményeket, valamint felhívja a lakosság figyelmét, hogy segítsenek a meleg miatt bajba jutott embereknek.

Tűzcsapra felszerelt vízcsapokkal biztosít egy gombnyomással egészséges, ingyenes ivóvizet a járókelőknek a Vízmű a buszpályaudvar mellett. Cziráki László, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a Kalmár utcán kívül, a Hevesi utcai ABC közelében is megtalálható egy ezzel a módszerrel átalakított tűzcsap. Ez a szervezetnek egy tavalyi fejlesztése. A cél, hogy a lakosok hamar hozzászokjanak a szomjoltó újításhoz.

Ugye lajtos kocsiból osztottunk amiatt, mert nem voltak ezek még kiépítve. Kitalálták a kollegáim, hogy sokkal egyszerűbb a meglévő tűzcsapokat használni, nem kell a kollegákat ideállítani, nem kell lajtos kocsit kivenni, hiszen elég sok hibánk van, mivel megnőtt a vízfogyasztás, így ezzel párhuzamosan a hibák száma is. Ahol nem tudunk vizet biztosítani, oda állítjuk ki a lajtos kocsit, ezeken a helyeken pedig tűzcsapról tudjuk, sokkal praktikusabb is és sokkal költséghatékonyabb megoldás – nyilatkozta Cziráki László, a Délzalai Víz-és Csatornamű Zrt.vezérigazgatója.

Az Erzsébet téri zenepavilon jelenleg párakapuként funkcionál. Stábunk a déli órákban járt ott, a megkérdezetteknek jól esik felfrissülni a kapuban és otthon is több, különböző módszerrel próbálják átvészelni a hőséget.

A hűtőben van hűtött víz, üdítő és a többi. Redőny leengedve, éjszaka minden nyitva, reggel azonnal lehúzva. Hát, meg egy kis ventilátor – mondta el Horváth Jenő Gábor.

– A csapról iszok hideg vizet, mert panelban lakom és ott a fürdőszobában jó hideg víz folyik, azt iszom, szódavizet, vegyesen víz és szódavíz, meg néha megiszom a sört is, a hideg sört, persze – árulta el László István.

A hőségriadó előreláthatólag csütörtök este nyolc óráig tart.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.