Gondok a város utcáin

facebook megosztás

A jó idő beköszöntével egyre több helyen lehet találkozni a városban olyan személyekkel, akik finoman fogalmazva nem megfelelően viselkednek. Zajonganak, alkoholt fogyasztanak, kéregetnek, néha még egymásnak is esnek. Szándékosan nem írunk ebben a szövegkörnyezetben „hajléktalant”, ugyanis sok esetben nem róluk van szó.

A probléma nem újkeletű, és nem csak Nagykanizsára jellemző. A lakossági felháborodás viszont nagy, ezért felkerestük az illetékeseket. Szőke Rózsa a Vöröskereszt által működtetett Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely vezetőjeként folyamatosan találkozik az említett problémával.

– Valóban vannak olyan hajléktalan emberek, akik a közterületen élnek, és különböző okok miatt nem hajlandók bejönni az intézménybe, és nem veszik igénybe az általunk nyújtott szolgáltatásokat. Őket ismerjük, rendszeresen felkeressük őket, nem ők a probléma okozói. Megjelentek ugyanis a városban olyan személyek, akik számunkra is ismeretlenek voltak. És ki kell mondani, ők drogfogyasztók. Május 19-én bezártuk az intézmény előtt lévő konténereket. Ezek a krízis időszakban lettek felállítva, pontosan azért, hogy az utcán élő, de az intézménybe nem járó emberek ne fagyjanak meg az utcán. Nos, ezekbe a konténerekbe keveredtek be olyan fiatalok, akik drogfogyasztók. Miattuk folyamatosan viták, veszekedések, verekedések voltak, és úgy döntöttünk, a jó idő beálltával bezárjuk a négy konténert. Azokat a hajléktalanokat, aki igénylik, el tudjuk helyezni az intézményben, természetesen csak akkor, ha betartják a házirendet. Azt ugyanis nem lehet megengedni, hogy egy-két ember miatt rettegjenek a társaik. Nos, ők valóban kint lehetnek a közterületen – mondta el Szőke Rózsa.

A probléma miatt a közelmúltban egyeztetett a rendőrség, a szálló vezetése és a közterület-felügyelet. A nagy kérdés, „a mit lehet tenni?” viszonylag még mindig nyitva van.

– A felügyelők a napi szolgálatteljesítés során rendszeresen találkoznak hajléktalan személyekkel, ha kell, segítséget nyújtanak, de inkább az a jellemző, hogy néhányan nem viselkednek megfelelően, vagy jogszabályt sértenek. Ezt általában a túlzott alkoholfogyasztás okozza. Az utóbbi időben egyre több panasz érkezik hozzánk is, hogy járókelőket szólítanak le koldulás céljából, ez a cselekmény pedig szabálysértő és büntetendő – mondta el Bakonyi Tamás, a Közterület-felügyelet vezetője. A munkatársak természetesen jól ismerik azokat a gócpontokat a városban, amelyek úgymond kedveltek a rendbontó személyek számára. Ilyen az Erzsébet tér, a buszpályaudvar környéke, egy-két dohánybolt környéke, a Mozikert és újabban az Aréna melletti terület.

– Én úgy gondolom, minden illetékes intézmény megteszi, ami tőle telik, a jogszabályi előírásoknak megfelelően. Ha kell, az utcai szociális szolgálatot, ha kell, a rendőrséget értesítjük, saját hatáskörben is intézkedünk, de ennél többet nem tehetünk – hangsúlyozta Bakonyi Tamás.

A beszélgetés során fény derült arra: a bizonyos rendbontó személyek úgynevezett „kívülállók”. A hajléktalan ellátás tehetetlen velük szemben. A legtöbben pedig komoly egészségügyi, vagy pszichiátriai problémákkal rendelkeznek.

Vincze Adél

Fotó: Novák Viktor

Ennek a cikknek a nyomtatott változata elolvasható a Kanizsa Újság június 17-én megjelent lapszámában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.