Hét kőműves gazdagodott mesteroklevéllel

facebook megosztás

Kőművesmesterek vehették kézbe okleveleiket szerdán Nagykanizsán. Az elmúlt héten 7 szakember adott számot a gyakorlati tudásáról, tegnap pedig elméletből kellett bizonyítaniuk a jelölteknek. A sikeres vizsga után nem csak kanizsai, hanem pécsi, keszthelyi és zalaegerszegi kőművesek is viselhetik a mester címet.

A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szervezte a 180 órás támogatott képzést. A szakmai tárgyakon túl a résztvevők vállalkozási és pedagógiai ismereteket is tanultak, melyekből a mesterjelöltek szerdán szóbeli formában számoltak be a vizsgabizottság előtt. Többek között portfóliót és felújítási tervet kellett elkészíteniük, majd bemutatniuk a leendő mestereknek a szóbeli vizsgán.

– Tanultunk sok újat, illetve a kollégákkal sokat beszélgettünk, kicseréltük a tapasztalatainkat, így azért elég sok újat kaptam, de azért nem bánom, hogy vége lett. Így fárasztó volt munka mellett – mondta el stábunknak Proszenyák István kőműves.

A mestervizsga egyébként nem csak szakmailag ad többet, de egy összetettebb tudást, felelősségvállalást, vezetői szerepet is feltételez.

– Egy mesternek például, ha elé raknak egy rajzot, akkor neki azt olvasni kell hibátlanul. A mesternek képezni kell magát, mindenféle szakmai fórumra eljárni, építőanyagokkal és mindennel kapcsolatban. Neki előbbre kell járni, mint egy beosztottnak vagy egy kőművesnek, neki kell kiadni a munkát – fogalmazott Doroszi László vizsgaelnök.

A záróvizsgán végül minden jelölt jól szerepelt, ezzel mind a hét kőműves megkapta a mester címet.

A Honvéd Kaszinóban tartott záróeseményen kanizsai kőművesek mellett pécsi, zalaegerszegi, illetve cserszegtomaji szakember is átvehette mesterlevelét. A mestervizsga képzésre való jelentkezésnek is vannak szabályzatban meghatározott előírásai, így bizonyos szakmákban könnyebb, míg másokban nehezebb mesterképzést indítani.

– A mestervizsga szabályzat szabályozza, hogy melyik szakmában hány év, illetve milyen szintű végzettség esetén hány év gyakorlat kell, amit igazolni kell. Jelenleg is aktívan kell ebben a szakmában dolgozni, az utóbbi egy évnek összefüggőnek kell lenni, tehát vannak feltételek, amelyek alapján valaki jelentkezhet – hangsúlyozta Balogh Imre, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési vezetője.

A mestervizsga kettős szerepet tölt be, hiszen nem csak szakmai továbblépést jelent, de a szakmunkás tanulók gyakorlati oktatásában is részt vállalhatnak a mesterek.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.