Hét kőműves vizsgázik a napokban, hogy elnyerje a mester címet

facebook megosztás

 A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara által indított felkészítő tanfolyam zárásaként elméleti és gyakorlati vizsgákon kell megmutatniuk a tudásukat a mesterjelölteknek. A vizsgázók ma falat raktak, vakoltak, valamint vasszerelés is szerepelt a feladatok között.

Áprilisban indult a kőműves mestervizsgára felkészítő tanfolyam, melyen a gyakorlati tudnivalók mellett elméleti felkészítést is kaptak a résztvevők pénzügyi-gazdasági, illetve pedagógiai ismeretekből. Tóth László Keszthely környékéről érkezett a képzésre, hiszen mint mondta, egy szinttel feljebb szeretne lépni a mestervizsga megszerzésével.

– Tanuló korom óta foglalkozom ezzel az egésszel, megpróbáltam itthon is dolgozni, de aztán kimentem külföldre és kint voltam 11 évet. Mivel nagy a kereslet a szakmára úgy döntöttem, hogy hazajöttem. Ekkor jött ez a lehetőség, hogy Kanizsán indítottak egy kőműves mesterképzést, így éltem a lehetőséggel, melynek nagyon örültem, mert Egerszegen is voltak próbálkozások, de itt most szerencsére sikerült – mondta el Tóth László mesterjelölt. 

A mesterképzést elvégző szakemberek a jövőben az utánpótlás nevelésébe, a szakmát tanuló fiatalok képzésébe is bekapcsolódhatnak.

– A gyakorlati, szakmai útjuk egy olyan állomáshoz ér, hogy megmérettethetik magukat. Ez egy presztízskérdés, ha valaki mester lesz. Az egyik dolog, hogy a tanulókkal foglalkozhatnak, igaz van olyan képzés, hogy gyakorlati oktató tanfolyam, de szerintem a mestervizsgának azért nagyobb a rangja, meg egy szakmai elismerés – tudtuk meg Doroszi László vizsgaelnöktől.

A ZÁÉV Zrt. kőműves tanműhelyében tartott gyakorlati vizsgán előre meghatározott feladatot kellett teljesítenie a hét mesterjelöltnek.

– Egy harmincas falat kell rakni boltívvel, egy vakolt felületet kérnek, amelyet én olyan módon fogok megcsinálni, hogy nem egy sima vakolatot rakok fel, hanem egy nyomott mintás vakolat lesz, ami itt a környékünkön igazából nincs. Ez egy egyedi dolog lesz majd – árulta el Tóth László.

A vizsgáztatók és a szakmabeliek szerint is évről évre egyre kevesebb fiatal jelentkezik kőműves képzésre.

– Mindenki a laptopot akarja nyomkodni, számítógép mellett akar sok pénzt keresni, céges autó kell, titkárnővel. Dolgozni nem igen akarnak a fiatalok. Van olyan, akinek családi tradíció, hogy az apukája, vagy nagyapja, akitől ellátta, ők általában igen, a másik meg, hogy látják, hogy az építőiparban nagy pénz van, a másik része ez – fogalmazott Doroszi László.

A kőművesmestercím várományosai előtt még áll egy szóbeli megmérettetés, amelynek sikeres teljesítése után mesteravató ünnepséggel zárják a képzést.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.