Horvát dallamoktól volt hangos az Ady utca

facebook megosztás

Horvát hetet tart a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat. A programsorozat nyitányaként hétfő délután egy tamburás flashmob fogadta a járókelőket az Ady utcában. A résztvevők klasszikus dalmát dallamokat hallhattak az előadás során.

A nemzetiségi napok programjai között szerepel – a zenés villámcsődület mellett – könyvbemutató és gasztronómiai esemény is. Németh Györgyitől, a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselőjétől megtudtuk, hogy már az utóbbi két évben szerették volna megvalósítani a rendezvényeket, ám a pandémia miatt erre nem volt lehetőségük.

– A tervünket most tudjuk igazán megvalósítani, kicsit belecsúsztunk a nyárba. Valaki már szabadságát tölti, de azért bízunk benne, hogy sokakkal itt Nagykanizsán meg tudjuk ismertetni ennek az egész hétnek a programját, ami valóban a mai nappal indul. Ez egy horvát hét – mondta el Horváth Györgyi, a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselője.

Az est során a Stobos Tamburazenekar és tanítványaik, a Muzsikaj együttes zenélt a sétálóutcában. Horváth Bálintra gyermekkorában nagy hatással volt a horvát és a délszláv kultúra, így immáron másfél évtizede játszik a tradicionális pengetős hangszeren.

– Tótszerdahelyen, Semjénházán nagyon sok időt töltöttem, és a horvát hagyományokhoz hűen elkezdtem tamburán zenélni. Ez a pengetős hangszer már a legelején megfogott, mintegy 15 éve játszom ezen a hangszeren. Akkoriban alakult a Stobos Tamburazenekar, akikkel a mai napig muzsikálunk – nyilatkozta Horváth Bálint, a Stobos Tamburazenekar zenésze.

A zenészek a nap folyamán a város több pontján is felléptek. A horvát hét szerdán folytatódik, egy katolikus kalendárium bemutatójával.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.