Idén is megrendezték a Kalazancius Mozgalom nyári táborát

facebook megosztás

Harmadik alkalommal rendezte a Kalazancius Mozgalom nyári napközis táborát a Piarista-iskola. A pénteken záruló programban egyszerre kapott szerepet a szórakozás és a hit megélése.

Az előző két évvel ellentétben most némileg könnyebb dolga volt a szervezőknek, mivel az intézménynek sikerült forrást nyerni a tábor lebonyolításához.

– A Kalazancius Mozgalom nyári napközis táborának megszervezése az már évek óta hagyomány az intézményben, viszont az idén sikerült rá az Erzsébet-tábor keretében forrást nyerni, pontosan 1,2 millió forintot. Ez jelentős mértékben megkönnyítette a szervezést, azt gondolom, hogy magasabb színvonalon tudtuk megoldani azokat a szolgáltatásokat, amit eddig a gyerekek befizetéseiből, illetve adományokból oldottunk meg. Eszközbeszerzést is sikerült megvalósítani belőle, focilabdákat vásároltunk, amit nemcsak a Kalazancius Mozgalom tudott a nyári táborában használni – mondta el Bécsiné Jakabfi Marianna, a Piarista-iskola pályázati felelőse. 

A programban több utazás és közös sportolás is szerepelt, a tábor célja a közösségépítés és a hit erősítése volt. A táborvezetői feladatokat az intézmény korábbi diákjai látták el. Tóth Petrának komoly spirituális és közösségi élményt jelentettek az elmúlt napok.

– Most voltam először táborvezető, rengeteg élménnyel gazdagodtam. A kedvenc csoportomat kaptam meg, akikre vigyáznom kellett. Voltunk Zalakarosban fürdeni velük, voltunk Zalaszabarban, ezzel plusz élményt nyújtva. tematikus beszélgetéseket tartottunk a hitvallásunkról, az Istennel való kapcsolatunkról, illetve önismereti kérdéseket tettünk fel nekik, hogy mi is jobban megismerjük őket és ők is bennünket ezáltal – fogalmazott Tóth Petra. 

A tábor péntek délután közös énekléssel és imádsággal zárult a Piarista-kápolnában.

K.T.

(Borítókép:Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.