Javítani kell a térkövezésen az Ady utcában
Számos bejelentés érkezett az önkormányzathoz az Ady utca burkolathibái miatt. A sétálóutcát 2019-ben adták át, és ahogy azzal már foglalkoztunk, néhány hónappal később jelentkeztek is a lakossági panaszok. Úgy tudjuk, a szakértői vélemény szerint a kivitelező hibázott a kiépítés során.
Az elmozdult térkövekre külön jelzésekkel igyekeznek felhívni a figyelmet, ám egy esetben már így is történt baleset a sétálóutcában. A kövek a tér több részén elmozdultak és számos pontban egyre nagyobb repedéseket lehet látni. Horváth Jácint elmondta, az előző városvezetés volt a felelős a szakasz átadásáért.
– Olyan álhírek is felmerültek, hogy esetleg a Via ad ki olyan engedélyeket autókra, amik nem hajthatnának be, de ezek nem igazak. A tervezés eleve úgy szólt, hogy kistehergépjárművek bejöhessenek, olyan méretűre kellett tervezni ennek az útszakasznak a teherbírását, hiszen az üzleteket el kell látni áruval. Tehát nem a mostani működésből fakadó hibákról beszélünk, hanem korábbról. Ugyanakkor azt megállapítani, hogy ez kinek a problémája, tervezési hiba, a kivitelező tette-e azt rosszul azt, amit a tervező jól megtervezett, vagy a műszaki ellenőr nem vette észre azt a hibát, amit átvett, hogy rosszul építették meg – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
Az ÉVE frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, hogy igazságügyi szakértő bevonását kérték az ügyben, és a városvezetés a hibás féllel fizettetné a javítási költségeket. A politikus reményét fejezte ki, hogy nem kell az egész területet újrakövezni, mert az negatívan érintené a környékbeli üzleteket.
– Lakossági bejelentés nyilván nagyon sok van, hiszen a mai közösségi média világában bárki lefotózza és felteszi, és jogosan teszi fel, hiszen egy újonnan elkészült útszakaszról beszélünk, és hogy néz ki és milyenek a kövek és, hogyan alakulhatott ez ki, hogy jöhetett ez létre… Dolgozunk azon, hogy ez mielőbb megoldódjon, nyilván pénzbe kerül, mi azt szeretnénk, hogy ne a mi pénzünkön, hanem annak a pénzén, aki hibázott ebben az egész folyamatban, úgy valósuljon meg ez – tette hozzá Horváth Jácint.
A témával bővebben mai Napi Kanizsa című műsorunkban foglalkozunk.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Készül a játszótér az arénánál
2023. szep. 25. 20:24Már zajlik a nagykanizsai befogadó játszótér építése a Kanizsa Aréna és a Kanizsa Centrum közötti zöld területen. A létesítmény különlegességének számít, hogy a fogyatékossággal élő és az ép gyermekek közösen tudják majd használni. A projektet a Szerencsejáték Zrt. finanszírozza, a tereprendezésre és a parkosításra pedig a városvezetés rendelt pluszforrást.
Véradás
2023. szep. 25. 08:12A héten a következő helyszíneken várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Bérlakásátadás - Jó példa Ligetvárosból
2023. szep. 22. 16:51Továbbra is rendkívül kelendőek az önkormányzati bérlakások. Még áprilisban döntött arról a közgyűlés, hosszas viták után, hogy 30 százalékkal emeli a bérlemények díját. A jelenlegi adatok szerint, mindezek ellenére, tömeges a túljelentkezés.
Ragadd torkon a rákot!
2023. szep. 22. 15:53Sikeres volt a „Ragadd torkon a rákot” szűrési akcióhét a Kanizsai Dorottya Kórházban. A program célja felhívni a figyelmet a nyaki és feji daganatok veszélyeire, valamint, hogy segítsen megakadályozni azok kialakulását. A kezdeményezés hétfőtől máig tartott, de már az első nap beteltek a regisztrációs időpontok.
Járdafejlesztés- kompromisszum nélkül
2023. szep. 22. 15:10Átadták a Fáy András utca munkaterületét, kezdődhet a járdák felújítása. A projektnek a napokban némi politikai színezetet adott, hogy Balogh László szerint az ÉVE-frakció folyamatos aknamunkája miatt kellett ennyit várni a projektre, míg Bodó László arra világított rá: a polgármester volt korábban a körzet képviselője, mégsem tett semmit az ügyben.
Kampány a környezettudatos közlekedésért
2023. szep. 22. 14:53Nagykanizsa is csatlakozott ma az Európai Mobilitási Hét fő programjához, az Autómentes Naphoz. Városunkban torna, koncert, kerékpáros ügyességi verseny és futás is szerepelt az esemény kínálatában.
Hétfőn elindul a víztorony fejlesztése
2023. szep. 21. 17:25A napokban már az előkészületi munkáknak, az antennák áthelyezéseinek neki is álltak a szakemberek. Többszöri módosítás után, végül 191 millió forint jutott erre a projektre, amelynek részeként megújul a homlokzat és kicserélik a nyílászárókat.