Kanizsai remeklést hozott a kerékpáros diákolimpia

facebook megosztás

Nagyszerűen szerepeltek a Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület fiatal kerékpárosai a június elején megrendezett mountain bike diákolimpián. Bokán Simon és Bacsi Csongor arany, Szentes Gábor és Babics Zita ezüstérmet szerzett, Takács Barna pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel a versenyen. Bacsi Szilárd, az egyesület elnöke abban reménykedik, hogy ez még csak az első állomása volt a sportág kanizsai sikerének.

Június 5-én rendezték az országos döntőt a Tamási Parkerdőben. A kanizsai egyesületet tíz versenyző képviselte, többen a Kanizsa Arénánál rendezett versenyen kvalifikálták magukat a megmérettetésre. Kőmíves Károly Zsolt szakosztályvezető elégedett volt az eredményekkel, mivel a dél-zalai fiatalok többsége a legjobb öt között végzett a korosztályoknak megfelelően kialakított pályákon.

–  Három pályát határoztak meg, illetve jelöltek ki a rendezők. Az első pálya az a kicsiknek egy U9-es pálya volt, itt nem volt semmilyen számottevő nehézség a gyerekeknek, simán körbe kellett tekerni egy-két kisebb lejtővel és dombbal. A másik pályán, amit az U13-asoknak jelöltek ki, ott már dombokkal is meg kellett küzdeniük, az efölötti kategóriában pedig kemény terepen harcoltak a srácok – mondta el Kőmíves Károly Zsolt, a Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület szakvezetője.

Kőmíves Károly Zsolt tanítványai két arany, két ezüst és egy bronzéremmel tértek haza a megmérettetésről. Bacsi Csongor a legfényesebb medállal büszkélkedhet.

– Nagyon jónak értékelem a teljesítményemet, igazából a meleggel küszködtem. Nagyon meleg volt. A versenyen az ellenfelek nem voltak nehezek, mivel B-kategóriában indultam, nagyon tetszett a pálya, nagyon ötletes volt az egész – értékelte a versenyt Bacsi Csongor kerékpárversenyző.

Bacsi Szilárd sejtette, hogy a versenyzők jól fognak szerepelni, ám az öt dobogós helyezés őt is meglepte. Az egyesület elnöke szerint komoly célokat lehet megfogalmazni egy ilyen diákolimpiai szereplést követően, hiszen az eredmények értékét növeli, hogy a fiatalok többsége ősszel kezdett el versenyszerűen kerékpározni. 

– Ők B-kategóriában indultak, A-kategóriában indulhatnak azok a gyerekek, akik hivatalos versenyzői engedéllyel rendelkeznek, ők még nem, mert most kezdték a bringázást. A cél az, hogy eljussanak arra a szintre, hogy az A-kategóriában a licencesek között is induljanak és ugyanilyen szép eredményekkel térjenek vissza. Igazából mi az egyesület keretei között a 14-15 éves korig tudjuk őket úgy versenyeztetni, hogy még fejlődjenek, azután viszont szeretnénk őket a nagyobb csapatoknak továbbadni, ahol, ha jól szerepelnek, akkor ott is feljebb juthatnak – nyilatkozta Bacsi Szilárd, az egyesület elnöke.

Bacsi Szilárdtól megtudtuk, hogy az egyesület tervei között szerepel, hogy a legjobb állóképességgel rendelkező versenyzők jövőre már az országúti diákolimpián is rajthoz állnak.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.