Kerékpáros programot rendeztek a Kanizsa Arénánál

facebook megosztás

Akadálypálya, koncert és extrém bemutató is várta az érdeklődőket a Magyar Kerékpársport és Utánpótlás Alapítvány rendezvényén. A vasárnapi programon a bringás utánpótlás leendő tagjait is keresték a szervezők.

Fiatal biciklisek lepték el a Kanizsa Aréna előtti területet. A program célja a kerékpározás megszerettetése volt a legfiatalabb generációval, hobbi és sportszinten. A szervezők a fellépők esetében is a kétkerekű járművekhez kötődő előadókat kerestek.

– A fókusz az, hogy kerestünk olyan művészeket, akik valamilyen módon kapcsolódnak a kerékpározáshoz, az életmódjukkal vagy valamilyen módon. Például a Bëlga együttesnek most a legújabb klipjét ha megnézzük, kerékpáros dizájnnal, kerékpáros poénokkal is szolgálnak és ugye a többi fellépő, a bábszínház és a zenekar is készült kerékpáros dolgokkal –fogalmazott Valachi Attila, szervező.

Népszerű volt a parkoló mellett felállított akadálypálya a gyermekek körében. Vasárnap körülbelül 120 fiatal küzdötte le a bringás kihívást. Érdemes volt végigmenni a pályán, hiszen a teljesítők között egy személyre szabott városi kerékpárt sorsoltak ki.

– A GizmoSport cégnek az akadálypályája, akik kitalálták, hogy azt, hogy ez egy olyan nehézségű pálya, amin fiatalok is, idősebbek is tudnak menni. Nem arra van kihegyezve, hogy akrobatikus módon kell ezt teljesíteni, de mégis ugye fókusz arra, hogy valaki ügyesen használja a kerékpárt és akkor végigmegy rajta. Egy élménnyel gazdagodik – tette hozzá Valachi Attila. 

Az estét a Bëlga együttes koncertje zárta.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.