Két kanizsai modellező is a legjobb ötben zárt hazai pályán

facebook megosztás

Lekszikov Zsolt a negyedik, míg Boti Ferenc az ötödik helyen zárt a Kanizsa Kupa Hajómodell versenyen a hétvégén. A Csónakázó-tavon tartott megmérettetés az országos sorozat második állomását jelentette. A kétnapos futam célja a lengyelországi világbajnokságra való felkészülés volt.   

Nemcsak Magyarországról, de több környékbeli országból is érkeztek versenyzők Kanizsára, így mintegy 60 hajómodell rótta a köröket a Csó-tón. A szervező Canissa Modellező Egyesület célja a felkészülés mellett az volt, hogy akkreditálják a nemzetközi megmérettetésekre a kanizsai pályát. Lekszikov Zsolt szerint, a dél-zalai helyszín nagyon technikás, ezért is rendezhettek korábban világbajnokságot.

– A Csónakázó-tó egy nagyon különleges pálya adottságaiból a sziget, ami ad egy teljesen szélmentes területet és a bal oldala a pályának pedig a tónak a hossza végett egy hullámos szakasz tud lenni nagyon technikás, nem hiába tartottak már ezen a pályán világbajnokságot, világkupát, Európa-bajnokságot, és a nemzetközi szövetség újra akkreditálná a pályát azért vannak itt –hangsúlyozta Lekszikov Zsolt, a Canissa Modellező Egyesület elnöke.

A versenyen egy új stéget is felavatták, ami strapabíró anyagból készült, így a résztvevők már az új, minőségi helyről irányíthatták a hajómodelljeiket.

– Az eredetileg faszerkezetből volt a stég, ami eléggé, el korrodálódott elrohadt már, ezért választották Lekszikov Zsolték az általunk gyártott üvegszál-erősített műanyagot. Az anyagról tudni kell, abszolút ellenáll mindenféle időjárási körülményeknek. – mondta el Radicsné Németh Veronika, az Avius Kft. értékesítője.

A versenyzők négy kategóriában indultak. A helyiek közül a 15 köbcentis kiírásban negyedik lett Lekszikov Zsolt, az ötödik helyen pedig Boti Ferenc végzett.

K.V. és N.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.