Még nyomoznak az ügyeleti időben pénzért, privát betegét ellátó orvos ügyében

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói még a tavalyi évben gyanúsítottként hallgatták ki az orvost.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat információja alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Gazdaságvédelmi Alosztálya  nyomozást folytatnak egy orvos ellen, vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás adatai szerint az orvos a magánpraxisába tartozó páciensét 2021 szeptemberében telefonon történő egyeztetés során, a helyi állami kórházba berendelte és fogadta. A doktor ügyeleti időben látta el a magánpraxisába tartozó hölgyet, így az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét megszegte. A kórházban végzett vizsgálatért pénzt kért és fogadott el.

A nyomozás jelenleg is folyamatban van – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.