Megtartották a második állásbörzét a Tungsramban

A börze annak a mintegy 700 dolgozónak szólt, akit elbocsájtottak a gyárból. A rendezvényen majdnem húsz cég kínált munkalehetőséget az érdeklődőknek. Az előző, június 24-i állásbörzén elsősorban a kanizsai, a main pedig regionális vállalatok is bemutatkoztak a Tungsram egykori munkavállalóinak.

Több környékbeli településről, például Kaposvárról és Marcaliból is érkeztek olyan cégek az eseményre, akik állást ajánlanának a kanizsai dolgozóknak. Az első állásbörzén HR-es és fotós szakemberek segítségével professzionális önéletrajz elkészítésével is támogatták a munkakeresőket.

Ennek az állásbörzének a keretén belül vannak előadások, ezt egyrészt a Kormányhivatal tartja, elsősorban azoknak a dolgozóknak, akik például nyugdíj közeliek, illetve a cégek is tartanak előadásokat. Én azt gondolom, hogy itt a legfontosabb nem is feltétlenül az, hogy mindenki a nap végén úgy menjen innen ki, hogy elhelyezkedett, hanem hogy legyen egy személyes kapcsolatfelvétel az egyes cégekkel, illetve megismerjék a városban vagy a város környékén a lehetőségeket – fogalmazott Tálosi Tamás, a Tungsram Nagykanizsai Fényforrásgyárának igazgatója.

A Heat Energy gáz- és környezettechnológiai berendezések gyártásával foglalkozik a tervezéstől egészen a megvalósításig és az értékesítésig. Az Erdész utcai cég az előző héten is részt vett az állásbörzén, azóta már több volt tungsramos náluk dolgozik.

Mi egy munkavállaló számára megfelelő, versenyképes és pozitív környezetet tudunk biztosítani mind a munkaklíma a cégnél, mind pedig azok a kínált feltételek, amelyeket tudunk nyújtani. Viszonylag nagy cég révén természetesen abszolút biztosított státuszban van az összes munkavállalónk. Emellett biztosítottak a Cafeteria juttatások, továbbképzések, fejlődési lehetőség – mondta el Göncz Csaba, a Heat Energy értékesítési és műszaki vezetője.

Amennyiben lesz rá igény és érdeklődés, akkor a következő állásbörzét július közepére szervezik.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)