Nagykanizsai óvoda nyert fődíjat a Varázsházikó programban

A nagykanizsai Rózsa-tagóvoda nyerte az 1 millió forintos fődíjat a zalaegerszegi Etalon Zala Kft. Varázsházikó programjának idei pályázatán. A felhívásra csaknem 60 pályamű érkezett be a céghez. A feladat egy házikó makett elkészítése volt, háztartási hulladékok felhasználásával, kreatív újrahasznosítással.

A zalaegerszegi cég 2015-ben indította útjára a pályázatot, ami két évvel ezelőtt vált megyei szintűvé. Szűcs Róbert, az Etalon Zala Kft. ügyvezetője, a program egyik ötletgazdája elmondta: abban hisznek, hogy a jövő nemzedékét oktatni, fejleszteni, és képezni mindenképpen kifizetődő. A környezettudatosságot, az energiatakarékosságot helyezték előtérbe a pályázat kiírásakor. 

– Egy picit szeretnénk megmozgatni a hátteret, a szülőket, nevelőket, gyerekeket, és azt találtuk ki a Varázsházikó programmal, hogy otthon fellelhető háztartási hulladékokból készítsenek egy olyan makettet, amivel tudnak pályázni. Ezáltal a minőségi együtt töltött időt a családon belül, a fejlesztést, a képzést azt gondolom előtérbe tudjuk helyezni, és ez hosszú távon mindenkinek kifizetődő – nyilatkozta Szűcs Róbert, az Etalon Zala Kft. ügyvezetője.

A legkisebb falusi közösségektől kezdve a legnagyobb zalai, városi óvodákig sokan neveztek a felhívásra. Első körben online szavazást hirdettek a szervezők, majd a szakmai zsűri közreműködése nyomán választották ki az abszolút győztest, amely idén a Nagykanizsa Központi Óvoda Rózsa-tagóvodája lett. Erdős Sándorné tagóvoda-vezető szerint rengeteg munka és a gyerekek szemléletformálása áll az eredmény mögött.

– Az elején az egész csoportnak az innovációja volt, aztán szépen lassan kialakult az a mag, akiknek a végén, az utolsó pár hétben, mint egy tehetséggondozó műhely, úgy működött ez a kis építés. Az ötleteiket napról napra hozták. Kiváló lehetőség volt, hogy be lehetett vonni a szülőket mind az alapanyag gyűjtésbe, később a lájkok gyűjtésébe. És nagyon örülünk, hogy végül elértük a célunkat – mondta el Erdős Sándorné, a Rózsa-tagóvoda tagóvoda-vezetője.

A korábbi online szavazás első helyezettje szintén a kanizsai intézményhez kötődik – a Miklósfai-tagóvoda kapta a legtöbb voksot.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)