Nagyszerű nagyrécsei szereplés a diákolimpián

2022. jún. 24.

Bronzérmet szerzett atlétikában a Kis Iskolák Országos Diákolimpiájának döntőjén a nagyrécsei csapat. A hatfős egység hangolása is jól sikert a fináléra, hiszen korábban megnyerték a megyei kiírást.  

A nagyrécsei csapat tagjai büszkén számoltak be eredményükről, és a versenyen átélt élményeikről. Felkészítőjük, Antalics Dénes hosszú heteken át edzette a fiúkat. A kis iskolák diákolimpiáján 200 fő alatti intézmények vehetnek részt. A récsei alakulat az előírásoknak megfelelően 3 különböző korcsoportú fiatalból állt, és az aranyérmet elhozva jutott be az országos döntőbe, amit Pécsen rendeztek.  

–Szerencsés adottságok kellenek, de az is kell hozzá, hogy folyamatos legyen a munka, tehát a versenyeken való elindulás, a gyerekek összefogása, ne legyen kihagyott edzés –nyilatkozta Antalics Dénes, aki felkészítette a csapatot.

A gárda összes tagja számára nagy élmény volt a verseny, és nem utolsó sorban a felkészülési időszak is.

– Nagyon sokat edzettünk, nagyon sokat futottunk. Szünetekben 100 méteres síkfutásokat játszottunk kint az udvaron. Dobtunk, ugrottunk, mindent csináltunk. Edzettünk tesiórán is Dénes bácsival… nagyon sokat edzettünk rá –mondta el Varga Boldizsár, a csapat tagja.

A fiatalabb csapattagok még szerényebben nyilatkoztak az eredményeikről.

– Nekem teljesítenem kellett a futást, kislabdadobást és távolugrást. Nem nagyon jeleskedtem mindegyikben, a futásban kicsit jobb voltam –árulta el Pór Krisztián.

A nagyrécsei intézmény vezetése próbál minden lehetőséget és feltételt biztosítani a tanulók számára, legyen szó szellemi vagy fizikai versenyről. –

–A felső tagozaton két testnevelő tanárunk van, Kissné Kondákor Marianna és Antalics Dénes. Antalics Dénes egyébként már nyugdíjas, óraadóként jár vissza az intézményünkbe. Támogatva így a teljes szakos ellátás biztosítását. A mindennapos testnevelés órákon túlmenően délutánonként edzéseket tart és a gyerekeknek minden feltételt megpróbál biztosítani, hogy a tehetségüket ki tudják bontakoztatni – tudtuk meg Pápa Henriettől, a Nagyrécsei-iskola intézményvezetőjétől.

A Kis Iskolák Országos Diákolimpiájának döntőjén 18 intézmény indult, és többpróbában, tehát futásban, távolugrásban és kislabdahajításban mérték össze tudásukat a megyei legjobbak. Ebben az erős mezőnyben lett végül bronzérmes a nagyrécsei intézmény formációja.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)