Négy könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozóval készül a könyvhétre a városi könyvtá

facebook megosztás

A városi bibliotéka már évek óta csatlakozik a magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem ünnepéhez. A beszélgetéseken résztvevőknek a könyvtár egy csésze kávéval is kedveskedik.

A kötetszerzők közül három kanizsai kötődésű, az első alkalommal, június hetedikén, a Pék Pál breviárium című könyv bemutatóján a költő-tanárra emlékeznek. Június kilencedikén Babati Csaba művésztanár beszélget az érdeklődőkkel, Divergens című kiadványáról. A zárónapon, június 13-án, Kondricz Péter munkájáról tudhatnak meg részleteket az érdeklődők.

– Olyan elbeszélések, ahol a világra rácsodálkozik és az ellentmondásokat egy kis iróniával hogyan lehet bemutatni, ez található az ő kötetében, amelyik egy kávé mellé ajánlja az elbeszéléseket. Egyébként mind a három, amelyiket most itt ajánlottam, az egyben kávézás is lesz. Ahol most vagyunk, egy kávézós környezetben, egy személyes beszélgetésként fogjuk fel, ahol az érdeklődők személyesen beszélgethetnek a résztvevőkkel – fogalmazott Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.

A Festői szerelmekkel, az Igazi hősökkel és a Merész magyarok című kötettel is találkozhatnak június nyolcadikán az olvasók, amikor Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész látogat a könyvtárba.

– Szeretettel várjuk a Halis István Városi Könyvtár olvasóit, mindenkit, aki nagyon szereti Nyáry Krisztiánt és a kistelepülési ellátás, a Könyvtári Szolgáltató Rendszer 46 településének olvasóit is szeretettel várjuk. Reméljük, hogy minél többen eljönnek – hangsúlyozta Bognár Csilla, KSZR csoportvezető.

Az időpontokról és a programokról részletesen lehet tájékozódni a könyvtár honlapjáról és a közösségi oldaláról.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.