Pótmunkák, ledöfött vízilabda és egy kis „Jakab Péterezés” – Közgyűlési sorok

facebook megosztás

Történtek már fajsúlyos döntések és előfordultak korábban is heves viták a jelenlegi testület életében a soron kívüli üléseken. Ennyire azonban - sportnyelven fogalmazva - talán még sosem esett szét a csapat. Miután a Facebookon zajló politikai üzengetés szinte megszűnt a két frakció között, nem volt benne a levegőben egy olyan közgyűlés, ami nyílt sértegetésig fajul. Mégis megtörtént.

Az ülés összehívását tulajdonképpen a Széchenyi teret érintő pótmunkák indokolták, így ezzel is kezdtek a felek. Összesen 8 millió forint értékben maradt ki 7 feladat. Ezek a következők: egy egyedi fedlap elhelyezése a HSMK lépcsőjén, az útburkolatban lévő fedlapok szintre emelése, víznyelők építése, rámpa kialakítása, kapaszkodó elhelyezése, vakvezető burkolat kiépítése, végül az áruház északi oldalán lévő lépcső csatlakoztatása. Fodor Csaba tett egy módosítót, hogy vizsgálják meg a tervező felelősségét az ügyben.

A testület elé került a Dénes Sándor által leginkább várt, és legtöbbször szóba hozott pont, az energetikai felújítás. Az egykori polgármester a mostani ülésen egyébként nem vett részt. Itt is saját forrást kell az önkormányzatnak biztosítania azokhoz a munkákhoz, amelyeket muszáj elvégezni, de a milliárdos pályázatban nincs rá fedezet. Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció vezetője szegezte neki Czirákinének, hogy fontos lenne tudni, ilyen nehéz gazdasági évben különösen, hogy ez pontosan mekkora összeg lehet. A Városfejlesztő ügyvezetője szerint teljes képet még nem látnak, de bíznak abban, hogy 10 milliós tételnél nem lesz nagyobb. Balogh László tett egy enyhe utalást arra, hogy ez is pótmunka, amire Fodor Csaba és Gondi Zoltán is reflektált: semmi köze a kettőnek egymáshoz.

A közgyűlés először a Vízilabda Kft. újbóli 10 millió forintos kérelménél tért ki a medréből. Balogh László többször hangsúlyozta: a kanizsai felnőtt vízilabda hattyúdala lehet, ha most nem segítenek a cégen. Mint kiderült a gárda a második félévet kölcsönből csinálta végig, és ahhoz, hogy az együttes 9 millió TAO-t kapjon, ki kell fizetni a NAV-tartozást. Hosszas vita folyt Fodor Csaba, Károlyi Attila és Balázs László, a Kanizsa Vízilabda Kft. ügyvezetője között. Fodor tudni akarta például, hogy miért van a cégnek 30 millió forintos bér- és járulékkötelessége, mennyiért eddzenek Pesten. Balázs László kiemelte: a kölcsönöket azért kellett felvennie, mert nem akart úgy az osztályozóba belemenni, hogy tartozik a játékosoknak. Azt is elmondta, hogy havi 1 millió forint a pesti edzés, és a játékosok zöme azért főállású, mert ezeket az eredményeket másként nem lehetne elérni. Károlyi erre úgy reflektált, ez egy budapesti csapat, ami nagykanizsai égisz alatt szerepel, OB I-ből kiöregedett játékosokkal. Hozzátette: azt a hírt kell vinnie Balázs Lászlónak haza, hogy Kanizsa ezt a kft-t ledöfte. Horváth Jácint felolvasta, hogy 59,5 millió forintot kapott a várostól a kft. 2021-ben. S jött még a TAO-forrás, ami meghaladja a 200 ezer eurót. Magyarán: ha az önkormányzat 1 forintot is ad, akkor Horváth érvelése szerint szabálysértést követ el. Ezt fajsúlyos hozzászólásként értékelte Balogh László, majd Horváth és Fodor kérték, vegyék le a napirendet. A levételt 8 igen 0 nem 5 tartózkodással fogadták el a képviselők.

A város fejlődéséért címmel hozott kedden egy szóbeli előterjesztést Berta Krisztián. A napirend 21 fejlesztést sorol fel, amiket az országos költségvetésbe kívánnak beadni, Cseresnyés Péter segítségével. A pontnál Gábris Jácint a mellett érvelt: igaza van Cseresnyés Péternek, együtt kell dolgozni, így aki ezeket a fejlesztéseket nem támogatja, elárulja Nagykanizsát. A Fidesz-frakció szerint nem ez a módja a beruházások kiharcolásának, ezzel csak hergelni akarja az ÉVE Cseresnyést. A kormánypárti oldal részéről többen sérelmezték, hogy a fejlesztési tételekről velük nem egyeztettek. A pokol Radics Bálint felszólalása után szabadult el, aki már úgy köszönt be, hogy a jobbikos politikusok kirohanását és populista hozzászólásait az indokolja, hogy nem tudják, mi lesz a főnökükkel. Szerinte senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ÉVE vezetése mellett a kormány támogatni fogja ezt a listát. Ahogy fogalmazott: „fönt nem olyan emberek ülnek, mint itt…” Ezt Fodor kérte ki először, majd Schauta felszólította a polgármestert, hogy intse rendre Radicsot. A miklósfai képviselő folytatta: a háborús helyzet sem indokolja ezt az előterjesztést. Ezt a mondatot Károlyi úgy minősítette: ez jó válasz Murakeresztúron a Jancsi bácsinak, de nem a közgyűlésen. Majd kivonult a teremből. Ezt követően ugyan Berta előterjesztését elfogadták, de több fideszes képviselő nem szavazott. Ez a húzás némileg visszaütött, hiszen Bizzer Andrásnak volt egy módosítója, hogy a lajstromot tegyék be Nagykanizsa Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájába. A kormánypárti potentátok közül a káosz közepette hárman nem szavaztak, így az alpolgármester javaslatát az ÉVE és Balogh László voksával fogadták el.

Mikó-Baráth György

Fotó: Horváth Zoltán

Ennek a cikknek a nyomtatott változata elolvasható a Kanizsa Újság június 17-én megjelent lapszámában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.